- Micsoda? - kérdezte az őr.
- Mondom - felelte Magrat. - A SZÉPSÉGES ALMÁIMAT JÖTTEM ELADNI. Nem figyelt?
- Valami vásár van? - Az őr rendkívül ideges volt, mióta a társát elvitték az ispotályba. Nem azért választotta ezt az állást, hogy ilyesmivel kelljen foglalkoznia. Hirtelen rádöbbent valamire.
- Maga nem boszorkány, ugye? - kérdezte zavartan a lándzsájával.
- Hát persze, hogy nem. Úgy nézek én ki?
A katona rápillantott a nő okkult csüngőire, szegett köpenyére, reszkető kezére és az arcára.
Az arca különösen aggasztó volt. Magrat rengeteg púdert bevetett, hogy sápadttá és érdekessé tegye a vonásait. Ez a nagyvonalúan alkalmazott szempillafestékkel együtt olyan benyomást keltett az őrben, mintha két legyet nézne, akik belezuhantak egy cukortartóba. Azon kapta az ujjait, hogy egy jelet akarnak vetni a szemfestékkel verés ellen.
- Értem - mondta bizonytalanul. Az agya a helyzet megoldásán zakatolt. Ez a nő egy boszorkány. Az utóbbi időben rengeteget pletykáltak a boszorkányokról, akik rosszat tesznek az ember egészségének. Neki azt mondták, ne engedje be a boszorkányokat, de az almaárusokról senki nem mondott egy szót sem. Az almaárusok nem okoznak gondot. A boszorkányok okoznak. Ez a nő azt mondta, hogy ő almaárus, és ő nem volt hajlandó kétségbe vonni egy boszorkány szavát.
Az ésszerű gondolatmenettel megtámogatottan elégedetten félreállt oldalra, és nagyvonalúan intett.
- Lépjen be, almaárus! - mondta.
- Köszönöm - felelte Magrat kedvesen. - Kér egy almát?
- Nem, köszönöm. Még azt sem ettem meg, amit a másik boszorkánytól kaptam. - A katona az ég felé pillantott.
- Nem boszorkánytól! Nem boszorkánytól. Egy almaárustól. Ő már csak tudja.
- Ez mennyivel korábban volt?
- Alig pár perce...
Roppant érdekes, valamiért úgy éreztem ma legyen 2 idézet is és újra előjött ez még Pratchettől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése