(A novella a Retroshock-univerzumában játszódik, alternatív szálon. Több filmekből, valamint a Retroshock csatornáról ismert név és rejtett utalás olvasható a történetben. Ezek háttér ismerete erősen ajánlott, az olvasáshoz!
Illegális másolását a törvény bünteti, rutyuraptorok átal! Minden más esetben, csak előzetes egyeztetés után járulok hozzá más felületeken való megjelenítéssel kapcsolatban (acrab888@gmail.com címem)! - Balogh Tamás, 2020. 03. 29.)
SZIASZTOK, KERESEK EGY FILMET!
Sziasztok, egy filmet keresek! A címére sajnos nem emlékszek. Horror filmről van szó, egyszer láttam, 2010-ben egy dohos VHS kazettán. Mondjuk más is nagyon állott szagú volt a kazetta körül, a lejátszó és a televízió is. A film természetesen fekete fehér volt, egy temetőben kezdődött az első jelenet. Ködös éjszaka volt. Nő sikított, aki rálépett egy felé kinyúló csontvázra:
- Ááááá! - mondta és végig rohant a sírok között. Mint kiderült később a hölgy egy kisebb baráti társaság tagja volt. Azért voltak a temetőben, hogy feltörjenek egy kriptát. A sírhely állítólag értékes filmtekercseket rejtett. Furcsa, mert nagyapám miután néztem a filmet elmondta, hogy járt abban a temetőben.
Már bánom, hogy ezzel kapcsolatban nem faggattam tovább.
Érdekes egyébként a sztori, épp azelőtt nem sokkal találkoztam először nagyfaterral. Ezért is annyira fontos, hogy megtaláljam ezt a filmet. Ha a sors akarja, meg is lesz. A különös végzet vezetett a filmhez a múltban is.
Úgy adódott ugyanis, hogy 2010. október 30-án levelet kaptunk, amelyben az állt, hogy:
"- Kedves fiam, régóta nem beszéltünk, szeretném ha ezen változtatnánk. Borítsunk fátylat a múltra, hagyatékomban téged jelöltelek meg, mint örököst. Ezzel és más sürgető dolog miatt látogass meg kérlek. Ha megtudod oldani, most hétvégére is jöhettek. Szívesen látnám feleséged és unokámat is, ebédről, vacsoráról gondoskodok. A probléma, ami miatt összekaptunk hajdanán, úgy vélem már nem áll fen. Szerető apád, Boros Ottó"
- Eddig nem is beszéltetek még róla! Miért csak most hallok róla? - kérdezősködtem, miután elolvastam én is a levelet. Életemben tényleg először hallottam hírt róla.
Azt a magyarázatot kaptam, hogy még évekkel ezelőtt nagyon összevesztek vele szüleim. A megromlott kapcsolat miatt, pedig még a nevének említése is tabuvá vált. A háttér indokokat ekkor még nem sejtettem.
- Eddig nem is beszéltetek még róla! Miért csak most hallok róla? - kérdezősködtem, miután elolvastam én is a levelet. Életemben tényleg először hallottam hírt róla.
Azt a magyarázatot kaptam, hogy még évekkel ezelőtt nagyon összevesztek vele szüleim. A megromlott kapcsolat miatt, pedig még a nevének említése is tabuvá vált. A háttér indokokat ekkor még nem sejtettem.
- El kell mennünk. Tudod, te is. - Mondta édesanyám – Azóta biztos sokat változott, gondolj bele, hogy 81 éves, ráadásul ha nem is azt mondja, hogy megbánja…
- de azt, hogy „nem áll fen a probléma”. És az örökösödésen gondolkodik. Na jó, remélem az öreg már enyhült azóta. - Szólt apám, és hosszas fontolgatás után elhatározták, hogy másnap hajnalban indulunk.
Hosszú volt az út, több mint négy óra, mire a Rákozsdi házhoz értünk. Elég kellemetlenül utaztunk, ugyanis, fokozatosan sötétedett és nyálkás volt az út. Sűrű, fekete felhő alapok ereszkedtek alá.
- Úgy néz ki, hogy bármikor hóvihar törhet ki. Szerencsére mindjárt ott vagyunk. - mondta édesanyám.
- Nem korai ez a havazás?
- A hegység közelében ez teljesen természet.
Lehet igaza volt, nem voltam olyan jó földrajzban, mint a NASA emberei.
- A közelben van egy vár is, ugye?
- Igen, de nem turistáskodni jöttünk. - szólt apám, - Ez már különben az autófeljáró. Egy kisebb murvás útra kanyarodtunk, ami rákozsdi külső részén volt található. A bejáratnál az utcatábla szerint ez az „IN MEDIAS RES 513.” - Különös cím. Vajon tényleg ilyen hosszú az utca?
Szüleim nem kommentálták, de nem is nagyon volt rá idő. Rákanyarodtunk egy betonozott magánútra, magas, szépen nyírt tujabokrok közt suhant a kocsi. A szebb napokat látott kastély előbukkant, mi a nagy, tágas parkolóban, közel a bejárathoz parkoltunk le. A kúria nem volt szokványos. Mintha egy őrült, vagy rendkívül bedrogozott tervező rajzai alapján építették volna. Bár jobban belegondolva mindkettő együttes megléte sokkalta valószínűbb. Értelmes ember nem épít a házra össze-vissza szinteket. Ráadásul, aki biztonságban akar élni otthonában, az elveti az olyan tornyok ötletét, ami inkább kiesik az épületből, mint sem részét képezné annak. A torony tetején lévő gömbről nem is beszélve. Minél tovább bámultam a fölénk magasodó épületet, az annál bizarrabbnak tűnt. - Az ott gondolom nem villámhárító, ugye? - tettem föl a költői kérdést, ami a jelek szerint csak engem aggasztott. A verandára felvezető lépcső előtt egy visszafogott tábla hirdette: „Hét tenger motel. Térjen be hozzánk! Szörnyen jó árak várják.”
- Igen, de nem turistáskodni jöttünk. - szólt apám, - Ez már különben az autófeljáró. Egy kisebb murvás útra kanyarodtunk, ami rákozsdi külső részén volt található. A bejáratnál az utcatábla szerint ez az „IN MEDIAS RES 513.” - Különös cím. Vajon tényleg ilyen hosszú az utca?
Szüleim nem kommentálták, de nem is nagyon volt rá idő. Rákanyarodtunk egy betonozott magánútra, magas, szépen nyírt tujabokrok közt suhant a kocsi. A szebb napokat látott kastély előbukkant, mi a nagy, tágas parkolóban, közel a bejárathoz parkoltunk le. A kúria nem volt szokványos. Mintha egy őrült, vagy rendkívül bedrogozott tervező rajzai alapján építették volna. Bár jobban belegondolva mindkettő együttes megléte sokkalta valószínűbb. Értelmes ember nem épít a házra össze-vissza szinteket. Ráadásul, aki biztonságban akar élni otthonában, az elveti az olyan tornyok ötletét, ami inkább kiesik az épületből, mint sem részét képezné annak. A torony tetején lévő gömbről nem is beszélve. Minél tovább bámultam a fölénk magasodó épületet, az annál bizarrabbnak tűnt. - Az ott gondolom nem villámhárító, ugye? - tettem föl a költői kérdést, ami a jelek szerint csak engem aggasztott. A verandára felvezető lépcső előtt egy visszafogott tábla hirdette: „Hét tenger motel. Térjen be hozzánk! Szörnyen jó árak várják.”
- Gyertek csak, gyertek. Már nagyon vártalak titeket.
- Mi is örülünk, hogy itt lehetünk, apa.
Az előtér óriási nagy volt, ahol egyelőre a csomagjainkat leraktuk. Táskáink és szatyraink el vesztek a hatalmas beltérben. Jobbra és balra is több ajtó nyílt, a bejárattal szemben pedig egy óriási nagy lépcső kanyarodott föl s alá. A lépcső mellett, pedig egy lift volt.
- Épp most lett kész a vajas-petrezselymes ráksaláta. Nagyon finom, meg kell kóstolnotok.
- Végül is, tudnánk enni – mondta édesapám, akinek már egy órája korgott a gyomra - hosszú volt az út és késve is indultunk.
- Elég csöndes a ház, hol vannak a többiek? - kérdezte édesanyám, akinek eszébe jutott, hogy az ő autójuk az egyetlen a parkolóban.
- Ami azt illeti már pár éve egyedül vezetem a szállót. Mivel nincs személyzet és konyhát sem tartok fenn, ezért gazdaságos.
A szüleim pár pillanatig emésztették a hallottakat.
- Biztos magányos lehetsz ebben a nagy házban. - elmélkedett hangosan édesanyám.
- Magányos? - kérdezte sértődötten Ottó.
- Magányos? - kérdezte sértődötten Ottó.
- Minden héten jönnek vendégek. Szerinted miért nem kértem soha pénzt tőletek? - tette fel humoros hangon a kérdést.
- Tényleg, miért nem? - kérdezte édesapám komorabban.
- Mióta Hank le lépett, azóta vendégekből tartom el a házat. Tegnap is síelők szálltak meg, akik az Itej csúcs felé indultak. De ezt majd ráérünk megbeszélni, miközben eszünk. Válasszatok szobát nyugodtan a földszinten, nincs most vendég és foglalásra sem emlékszem. Jut eszembe, körbe nézhettek, de többnyire az emeleti ajtók zárva vannak, a lift pedig még mindig nem működik.
Jól láthatólag az öreg lelkes volt, az egyik nehezebb gurulós bőröndöt fel is kapta. Szüleim a nyugati oldalban választottak szobát a földszinten. Én az előtér túl oldalán nyíló keleti folyosó első szobájára csaptam le. Az, egy viszonylag napos, francia ágyas szoba volt. Egyik falát egzotikus kúszónövények uralták, amik roppant művészien lettek felfuttatva egy állványra. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, az öregnek biztos sok ideje van öntözni őket. Mivel tényleg éhesek voltunk, ki se pakoltunk igazán a bőröndökből. Mint megtudtam kettő tálaló is van, mi a keleti szárnyban lévőbe mentünk, az közvetlenül a konyha mellett is volt.
- Mióta Hank le lépett, azóta vendégekből tartom el a házat. Tegnap is síelők szálltak meg, akik az Itej csúcs felé indultak. De ezt majd ráérünk megbeszélni, miközben eszünk. Válasszatok szobát nyugodtan a földszinten, nincs most vendég és foglalásra sem emlékszem. Jut eszembe, körbe nézhettek, de többnyire az emeleti ajtók zárva vannak, a lift pedig még mindig nem működik.
Jól láthatólag az öreg lelkes volt, az egyik nehezebb gurulós bőröndöt fel is kapta. Szüleim a nyugati oldalban választottak szobát a földszinten. Én az előtér túl oldalán nyíló keleti folyosó első szobájára csaptam le. Az, egy viszonylag napos, francia ágyas szoba volt. Egyik falát egzotikus kúszónövények uralták, amik roppant művészien lettek felfuttatva egy állványra. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, az öregnek biztos sok ideje van öntözni őket. Mivel tényleg éhesek voltunk, ki se pakoltunk igazán a bőröndökből. Mint megtudtam kettő tálaló is van, mi a keleti szárnyban lévőbe mentünk, az közvetlenül a konyha mellett is volt.
A petrezselymes ráksalátát ízletesen rágcsáltuk. Egészen sokáig csak az időjárásról folyt a szó és arról, hogy ki mennyit változott mióta nem látta a másikat. Én például megszülettem és cseperedtem, az ilyen dolgokon a felnőttek nem könnyen tudják túl tenni magukat. Egy idő után azért a komolyabb dolgok is terítékre kerültek.
- Sajnálom, hogy eddig kellett várni arra, hogy négyen összeüljünk.
- Nézd, apa, nem kell szabadkoznod, én is hibás vagyok. Többször túl reagáltam Hank ostobaságait, a frusztrációt pedig rajtad vezettem le. Én egész egyszerűen képtelen voltam vele dolgozni.
- Jó, jó, választhattalak volna benneteket is. Ehelyett Hank oldalára álltam…
- Ez nem ilyen egyszerű. - szólt közbe édesanyám.
- Az a pénz neked is jól jött.
Ekkor már rég óta zavart, hogy semmit sem értek, ezért magyarázatot követeltem.
- Rendben, akár el is mondhatjátok, honnan is indult ez az egész! - csattantam föl. -
és különben is, ki az a Hank?
A három összeesküvő tekintet közül elsőként Ottó adta meg magát.
- Hank Chapman egy jó módú vállalkozó volt, aki a vasfüggöny leomlása után követte a gyökereit és végül ide költözött Rákozsdra.
- Miután az USA adóhivatalával meggyűlt a baja. - toldotta hozzá anyám, halható rosszallással.
- Ezt csak találgattuk.
- De több, mint valószínű.
- Akárhogy is, de találkoztam vele a helyi kocsmában amikor még csak turistáskodott. Szó szót követett és kiderült, hogy szeretné felújítani az örökölt családi kastélyát. Segítettem neki a renoválásban, és későbbi munkálatokban. Vannak ugyanis olyan furfangos dolgok fiam, amiket az amerikai agy már nem képes követni.
Nagyapám a történet ezen pontján egy kicsit ki húzta magát, majd ahogy haladt előre az időben egyre tartása görnyedtebbé és tekintete szomorkássá vált.
- Az asszisztense, majd később a kastély inasa lettem. Ahogy körvonalazódott, hogy nem lesz örökké pénze, szállodát akart készíteni a kis kastélyból.
Szüleid és köztem sok vita folyt amiatt, hogy oroszlánrészt vállaltam Hank projektjében.
Drága Izám, nagymamád temetése után el is hidegültünk, főleg azután, hogy – és itt fiára nézett – találtál sok száz kilométerre egy igazán jól fizető munkát. Sikerednek különben kifejezetten örültem, ha ez téged nem is érdekelt. Lényeg az, hogy el adtam a házunkat a faluban és ide is költöztem. Amúgy se sokat jártam el.
Hank különös felújítási tervei után lett ember a kertre, konyhára, takarítói feladatokra, én pedig kezdtem ráérezni a vendéglátás mikéntjére. Egy idő után viszont Mr. Chapman bele unt ebbe. Rájött arra tényre, hogy ő nem is kell a kastély alapvető működtetéséhez. Ráadásul ha komolyan akarta volna csinálni, minden keresett garast vissza kellett volna forgatnia a vállalkozásba.
- Hank egy igazi rohadék volt. - szólalt meg édesapám.
- Mindenki előtt szeretett felvágni, engem is azt hitte, hogy rabszolgaként kezelhet, ha már elfogadtam tőle pénzt az autója javításáért. Egy jó tulajdonsága volt, hogy bőkezűen szórta a pénzt. - mondta apám.
- A pénz szórásában tévedsz. Az első egy év után kiköltekezett és utána egyre gyakrabban járt vissza az államokba. Lényeg a lényeg, valamiért megtetszett neki az ősi Rákóczi családi ház, annak az alapja ahol mi most vagyunk. A sors pedig összehozott vele, én segítettem neki a felújításban, miután nagymamád, Iza meghalt pedig a munkába temetkeztem. Hank-nek voltak tervei, hogy további telkeket vásárol és nagyobb épületeket is felhúz, medencéket ásat. Azok viszont pénz hiányában elmaradtak.
Évekkel ezelőtt csak annyit mondott, hogy el megy Acapulcóba nyaralni. A rossz nyelvek szerint maffiózó barátai vissza kényszerítették valami üzlet miatt. Utána a személyzet felmondó leveleket kapott tőle és utasítás érkezett nekem is, hogy mindenkit rúgjak ki. Akárhányszor kérdeztem, velem kapcsolatban semmi válasz nem jött, pedig tudta, hogy el adtam a házamat. Azóta egy fityinget sem láttam tőle, ő abszolút csendes társsá vált.
- Azt mondod, hogy azóta semmit sem kapsz tőle? És teljesen egyedül csinálod? - hitetlenkedtek szüleim.
- Nos, a helynek van egy varázsa, az ágyakat jó áron adom és eddig még senki sem panaszkodott. Így az évek alatt sikerült eléldegélnem.
- Ez nevetséges – mondta anyám – pedig ahogy látom tényleg nem unatkozol, az ablakok csak úgy ragyognak.
- Lent a vetítőterem viszont pókhálós, azt már ne nézd meg inkább.
- Van vetítőterem? - kaptam föl a fejem.
- Persze, de nem lényeges, mert… - gondolkodott Ottó - mert a vetítőgép sem működik már. De térjünk rá a lényegre. - szólt Ottó, majd az egyik közeli szekrényhez ment és kihúzott belőle egy nagy iratkupacot.
- Szeretném, ha ezt átnéznétek. Sőt elvinnétek ügyvédhez és segítenétek a kitöltésében.
Az irattömb tetején egy „TULAJDONJOGI ÁTRUHÁZÁSI SZERZŐDÉS” szerepelt.
A papírhalom szerint Ottó megkapta a „Hét tenger motel (korábbi nevén Rákóczi kúria) teljes tulajdonjogát Hank-től. A vendéglátói vállalkozásukból is hivatalosan ki lép. Hank pár sorban ezt azzal indokolta, hogy Ottó hosszú évek alatt kitartóan felügyelte az épületet, el látta kötelességét. Szeretné, ha emléke megszépülne, nagyapám a továbbiakban ne haraggal gondoljon rá.
- Ez biztos valami csapda. - mondta azonnal édesanyám, miután a lényeget kihámozták a nyomtatványokból.
- Nos, ez tényleg utánajárást igényel - Szólt apám, valamivel higgadtabban.
- Van valami jelzálog vagy tartozás, ami a kúriához esetleg a vállalkozásotokhoz köthető? Sokat lógtatok együtt, láttál valami titkolózást? - Semmit, az építészektől a kertészeken át mindenkinek a számla kifizetések rám maradtak. Észrevettem volna bármilyen elmaradást. Szerintem a hazai vállalkozók és az állam felé tiszta. Ha ilyen szinten lett volna baj, akkor már bíróság előtt álltam volna én is.
- Ez biztos valami csapda. - mondta azonnal édesanyám, miután a lényeget kihámozták a nyomtatványokból.
- Nos, ez tényleg utánajárást igényel - Szólt apám, valamivel higgadtabban.
- Van valami jelzálog vagy tartozás, ami a kúriához esetleg a vállalkozásotokhoz köthető? Sokat lógtatok együtt, láttál valami titkolózást? - Semmit, az építészektől a kertészeken át mindenkinek a számla kifizetések rám maradtak. Észrevettem volna bármilyen elmaradást. Szerintem a hazai vállalkozók és az állam felé tiszta. Ha ilyen szinten lett volna baj, akkor már bíróság előtt álltam volna én is.
- Akkor valószínű, hogy más van a háttérben. Viszont furcsa ez a hirtelen jött kedvesség.
- Bármi lehet, de tudjátok próbáltam előre gondolkodni. A polgármestert te is ismered még fiam, jó barát, menjetek hozzá kérdezősködni. Talán tud mondani valami újat. Ráadásul útban hozzá a Járásra is érkeztek még papírok. Hank-től. Ha lepecsételik, át kéne venni.
Az ebéd után nagyapám magas vérnyomására hivatkozva otthon maradt. Szüleim el indultak a polgármesterhez és az iratokért. Én azokba a szobákba lestem be, amik nyitva voltak. Amit láttam az alapján mindenhol rendezettség uralkodott. Por szinte sehol, a lepedők patyolat tiszták. A legmagasabb emeletről szép kilátás nyílt a környékre.
Már mikor az unalom megkörnyékezett megtaláltam az emeleti irodát. Ajtaja szélesre volt tárva, be surrantam. Több polc pénzügyi iratokkal, hivatalos nyomtatványokkal rogyadozott. A nagy, fából ácsolt íróasztalon viszont csak egy számítógép, nyomtató és pár ív papír pihent. Nagyapám a frissebb számlákat felül tárolta és szortírozta azokat fizetési határidő szerint. Egy biztos, rendszerető ember volt.
Pár perc után kellemetlenül éreztem magam és visszamentem a szobámba, kicsit szét pakolni a cuccaimat. Talán olvasni, azt hiszem könyvet is pakoltam.
- Hogy tetszik a hely? - kérdezte Ottó, aki épp a konyha felől jött, mikor épp a kilincsért nyúltam.
- Szép, tágas épület. Belülről sokkalta barátságosabb, mint gondoltam. Biztos nincs valahol elrejtve egy takarító brigád?
- Vicces, hogy ezt kérdezed – mosolyodott el Ottó – a szüleidet le akartam nyűgözni, ezért azt nem mondtam, hogy általában rendelem az ételt egy helyi kifőzdéből és heti egyszer jön egy takarító, aki besegít. Régebben nem volt rá szükség, de már én se bírok annyit. - ismerte be, hangjában némi keserűséggel.
- Áh, semmi probléma, nem árullak be náluk. - nyugtattam, majd valami beugrott:
- Apropó, mi van a kerttel?
A kúriának hatalmas alapterülete volt. Ráadásul sok tuja fa és volt benne, füves területekkel és ágas-bogas állandóan metszést igénylő dísznövényekkel, főleg az autó feljáró környékén.
- A kert megoldja magát. - vont vállat nagyapám – Nem olyan nagy munka, mint amilyennek tűnik. Az itteni vizet nem kedvelik a növények. Különös válasz, már majdnem megkérdeztem, hogy mi lehet abban a vízben. Gyomirtó?
- BRINNG! – Ekkor éles csengetés törte meg a ház némaságát.
- BRINNG!
- Ki az ördög lehet, nem várok senkit sem hétvégére. - méltatlankodott nagyapám. A bejárati ajtó félig üvegből volt, ezért távolról láttuk, hogy valaki tényleg áll előtte. Egy nagyapám korú férfinak nyitottam ajtót, aki széles mosollyal köszönt.
- Jó napot, Ottó! És jól láthatólag felvettél egy inast is végre!
- A kert megoldja magát. - vont vállat nagyapám – Nem olyan nagy munka, mint amilyennek tűnik. Az itteni vizet nem kedvelik a növények. Különös válasz, már majdnem megkérdeztem, hogy mi lehet abban a vízben. Gyomirtó?
- BRINNG! – Ekkor éles csengetés törte meg a ház némaságát.
- BRINNG!
- Ki az ördög lehet, nem várok senkit sem hétvégére. - méltatlankodott nagyapám. A bejárati ajtó félig üvegből volt, ezért távolról láttuk, hogy valaki tényleg áll előtte. Egy nagyapám korú férfinak nyitottam ajtót, aki széles mosollyal köszönt.
- Jó napot, Ottó! És jól láthatólag felvettél egy inast is végre!
- Szerbusz Józsi! - köszönt nagyapám meglepetten.
A két öreg kezet fogott, majd nagyapám hamar észbe kapott:
- Mocsári Jóska hadd mutassam be az unokámat, aki most érkezett, a…
- Mifene! Tényleg Te vagy az? Igazi megliszteltetés, kis krapek. Sokszor hallottam már rólad, de nem gondoltam volna, hogy egyszer szemtől szembe is összefutunk.
- Mifene! Tényleg Te vagy az? Igazi megliszteltetés, kis krapek. Sokszor hallottam már rólad, de nem gondoltam volna, hogy egyszer szemtől szembe is összefutunk.
- Igen, én vagyok Az. - mondtam esetlenül.
- Nos, ez esetben örülök, hogy találkozunk, és sajnálom, hogy le inasoztalak. Ugyanakkor tök jó, hogy itt vagy töki.
- Oh. Nem, Józsi! Nem mondod, hogy elhoztad!?
- Azt mondtad, hogy szívesen segítesz, ha kell bármit kérhetek.
- És most nálam porosodjanak? - Fogd fel ezt ajándékként, egyszer még sokat érhetnek. Látható zavaromat Ottó hamar megkísérelte eloszlatni.
- Józsi videotéka kereskedő volt egy héttel ezelőttig, amíg a bolt bérleti jogát föl nem mondták.
- Azok a szemetek, egyszer még visszakapják az élettől, vagy ne legyen a nevem Mocsári Józsi! Szétrúgom DVD tokostól a… nos tudjátok, amit szét szoktak rúgni.
- Miután felveszed a nagyothalló készülékedet és megolajozod a csípőprotézised?
- TESSÉK? - ment bele a játékba Józsi. - Amúgy, ha négy hónap bérleti díjjal lennél elmaradva én is kirúgtalak volna. És különben is, honnan veszed, hogy nálam elférnek? Józsi, mint kiderült nem volt olyan hosszú távú üzleti érzékkel megáldva, mint barátja. Rengeteg tartozást halmozott föl és pont a VHS-korszak végén üzemeltetett egy videotékát, amikor is konokul dacolt az általa „gyilkos korongok”-nak nevezett adathordozók bevezetése ellen. A háborút azonban már rég elbukta, ez viszont nem szegte kedvét.
- Oh. Nem, Józsi! Nem mondod, hogy elhoztad!?
- Azt mondtad, hogy szívesen segítesz, ha kell bármit kérhetek.
- És most nálam porosodjanak? - Fogd fel ezt ajándékként, egyszer még sokat érhetnek. Látható zavaromat Ottó hamar megkísérelte eloszlatni.
- Józsi videotéka kereskedő volt egy héttel ezelőttig, amíg a bolt bérleti jogát föl nem mondták.
- Azok a szemetek, egyszer még visszakapják az élettől, vagy ne legyen a nevem Mocsári Józsi! Szétrúgom DVD tokostól a… nos tudjátok, amit szét szoktak rúgni.
- Miután felveszed a nagyothalló készülékedet és megolajozod a csípőprotézised?
- TESSÉK? - ment bele a játékba Józsi. - Amúgy, ha négy hónap bérleti díjjal lennél elmaradva én is kirúgtalak volna. És különben is, honnan veszed, hogy nálam elférnek? Józsi, mint kiderült nem volt olyan hosszú távú üzleti érzékkel megáldva, mint barátja. Rengeteg tartozást halmozott föl és pont a VHS-korszak végén üzemeltetett egy videotékát, amikor is konokul dacolt az általa „gyilkos korongok”-nak nevezett adathordozók bevezetése ellen. A háborút azonban már rég elbukta, ez viszont nem szegte kedvét.
- A feleségem ennyit biztos nem engedne meg, hogy hazavigyek. - szólt miközben háta mögött leparkolt kis buszára mutatott. Ottóval szkeptikusan egymásra néztünk, majd követtük az idő közben elindult Józsit.
A buszból arra számítottam, hogy ki fog ömleni egy tenger nagyságú kazetta. Mi pedig majd szatyrokban fogjuk hurcolni.
E helyett csak a raktér háromnegyedét foglalta az áru. A kartondobozokból, pedig alig volt valamelyik színültig.
- A többit már otthon a polcokra raktam, nos, a jobbakat. - dicsekedett.
- A többit már otthon a polcokra raktam, nos, a jobbakat. - dicsekedett.
- És még házas vagy?
- Miért kérded?
- Harmincöt négyzetméteres a lakásod? Hogy fért el a gyűjtemény többi része?
- Azzal most ne foglalkozz, segítesz vagy sem?
- Rendben, ha ettől jobb lesz a lelkednek. - mondta a fogát szívva és hozzám fordult:
- Fiam, lenne itt egy kis munka. A mi korunkban már a lépcsőzés nem esik olyan jól, de az utat mutatom a pincébe.
- Persze, szívesen le pakolom.
- Köszönöm, egyszer meghálálom, uraim.
- Inkább, ne - fogta rövidre Ottó, aki vissza kísért a házban. Levezetett a nagy lépcsőn, meg mutatta a villanykapcsolót. Pókhálós, taszító helyet vártam, de csak egy hűvös, rendezett pince fogadott. Mint a legtöbb ilyen szükség raktárban voltak a kazán körül fűnyírók, kicsi kertész szerszámok, dunsztos üveg, egy koszos munkaasztal és egy nagyobb kupac tárgy fehér lepedővel letakarva.
És természetesen a zárt lift ajtó a, lépcső mellett.
A fény föntről le lógó csupasz villanyégők adták. De kintről is szűrődött be némi világosság, a vékony kis ablakok felől, a mennyezet közeléből.
- Lássuk csak, rakd őket a letakart kupac mellé.
Ekkor észrevettem oldalról, hogy a nagy lepedővel letakart rész többek között egy vetítőgépet is rejt. Mellette egy tv és más lejátszó berendezések zsúfolódtak.
- Kiszuperáltak?
- Bizony, van valahol ott egy VHS magnó is, de azt hiszem gyűri a szalagot. Már nem akarom megjavítani azt sem. Jobb az nekünk. Szóval igen, ide jöhet. - mutatta, majd fölballagtam és le, és megint föl… jó sokszor, kezemben változatosabbnál változatosabb dobozokkal. Amíg én dolgoztam Józsinak nagyapám főzött egy teát és ahogy ki vettem az elkapott mondatokból Józsi próbált kölcsön kérni némi pénzt.
A dobozok többsége műfajonként volt külön szedve. Vittem le a pincébe „dokumentarista”, „vígjátékos”, „verekedős” és „romantikus” feliratú dobozokat. A dokumentumfilmek között olyanok szerepeltek, mint a „Borsika fű termesztése”, vígjátékok között, pedig Dilidiák vezette a legjobb filmek listáját. A verekedős tetején a 98-as Bosszúállók pihent. Aki annak címet adott sem gondolta soha, hogy később mennyien fogják mondogatni… A romantikus dobozban lévő VHS-ek ránézésre nem pornót tartalmaztak, sokkalta inkább olyan címeket, mint Don Juan és Rosalita összes vagy Az érzelmek hálójában.
Teljesen szürreális volt az egész, de örültem, hogy van valami hasznom. Az utolsó kartondoboz amit le pakoltam el ütött a többitől. A kartondoboz teteje be volt csukva és szigetelő szalaggal körbe futtatva. Annyi volt rajta, hogy: 1960-1970. - Elég régi évjárat. Vajon mi lehet benne? Találtam egy kést a pincében, amivel szépen felvághattam a szigszalagot. A következő kazettákat láttam:
Teljesen szürreális volt az egész, de örültem, hogy van valami hasznom. Az utolsó kartondoboz amit le pakoltam el ütött a többitől. A kartondoboz teteje be volt csukva és szigetelő szalaggal körbe futtatva. Annyi volt rajta, hogy: 1960-1970. - Elég régi évjárat. Vajon mi lehet benne? Találtam egy kést a pincében, amivel szépen felvághattam a szigszalagot. A következő kazettákat láttam:
- A vérsaláták bosszúja. A parti csajok és a szörny. A zöld-takony invázió.
- Ki a fene gyűjt ennyi gagyit és ki a csuda nézné meg egyáltalán?
Abbahagytam a kazetták közötti túrást, majd visszamentem a konyhába. Épp jókor érkeztem, mert a két öreg kicsit vöröslő fejjel vitatkozott.
- Rég vissza kellett volna vonulnod. Sohasem fognak a városban már üzletet ki adni neked!
- Ezt nem tudhatod biztosan, még mindig megérné. Csak jobb környéken kéne boltot nyitni.
- Amúgy is, ha el adtuk ezt a kócerájt, csak akkor segítek, de addig nem tudok.
- Ugyan, Hanknek sem kellett. Átok ül ezen a helyen és ezt te is tudod! - szinte ordította Józsi, majd elszégyellte magát amikor meglátott engem.
- Na jó nem úgy értem…, végül is bármikor akadhat még egy olyan őrült. Mint Hank.
Nagyapám okosan elterelte a szót felé fordulva:
- Végeztél?
- Igen. Némelyikre ránéztem, elég furcsa kazik. Remélem, hogy a többi részében értelmesebb filmek voltak.
- Nocsak, egy filmkritikussal van dolgunk!
- Manapság már mindenki az, Józsi. - mondta sztoikusan nagyapám. - Egyébként, a jobbakat tényleg kiválogattam, de még kell otthon pakolnom, megyek is. Köszönök mindent. Sajnálom, ha az idegeidre mentem, ez most nem a legjobb időszaka az életemnek.
A két öreg elbúcsúzott, én lezuhanyoztam, majd a nap hátralévő része gyorsan telt. A szüleim sok időt töltöttek a hivatali ügyekkel, és miután vissza tértek szintén arról beszéltek. Kiderítették, hogy a helyi kulturális egyesület és még pár vállalkozó rég ácsingózik az épületre. A tulajdonjog közjegyzői véglegesítése után már mindent föl lehet gyorsítani. A ház a Rákóczi időktől állt már az biztos, több nagy javításon át esett, egy értékbecslésre szükség van. A sokadik „mi lesz, ha” kezdetű mondatra rá unva ott hagytam az étkezőt és megpróbáltam lefeküdni.
- Igen. Némelyikre ránéztem, elég furcsa kazik. Remélem, hogy a többi részében értelmesebb filmek voltak.
- Nocsak, egy filmkritikussal van dolgunk!
- Manapság már mindenki az, Józsi. - mondta sztoikusan nagyapám. - Egyébként, a jobbakat tényleg kiválogattam, de még kell otthon pakolnom, megyek is. Köszönök mindent. Sajnálom, ha az idegeidre mentem, ez most nem a legjobb időszaka az életemnek.
A két öreg elbúcsúzott, én lezuhanyoztam, majd a nap hátralévő része gyorsan telt. A szüleim sok időt töltöttek a hivatali ügyekkel, és miután vissza tértek szintén arról beszéltek. Kiderítették, hogy a helyi kulturális egyesület és még pár vállalkozó rég ácsingózik az épületre. A tulajdonjog közjegyzői véglegesítése után már mindent föl lehet gyorsítani. A ház a Rákóczi időktől állt már az biztos, több nagy javításon át esett, egy értékbecslésre szükség van. A sokadik „mi lesz, ha” kezdetű mondatra rá unva ott hagytam az étkezőt és megpróbáltam lefeküdni.
A szobámban lévő TV-n addig kapcsolgattam, amíg el szenderedtem két unalmasabb csatorna között.
Az álomképek jöttek mentek, kettő hangra viszont kristály tisztán emlékszek, és azok semmiképp sem a szüleimhez vagy Ottóhoz tartoztak:
- El kéne kergetnünk. Vagy tüntetnünk. - mondta egy torz, robot szerű női hang.
- Nem tudtam, hogy ennyire törődsz a humánokkal. - válaszolt rá egy férfi.
- Arra próbálok rájönni, hogy mit akar a professzor. 97,5%-os pontossággal állítom, hogy Ő áll e mögött is.
- Ottó nem fog többet segíteni. Kell egy restart. Kezünkbe kell venni az ügyet.
- ...
- Ezt most viccnek szántad?
- Átvitt értelemben, természetesen.
- Számításaim szerint dezintegrálnunk kell a kölyköt és a többieket, ha nincsenek hasznunkra.
- Lehet, de a társaság erőszakos eltávolítása veszélyeztetné fontosabb törekvéseinket. A házra nem hívhatjuk föl a hatóságok figyelmét. Itt az ideje, hogy használjuk a film-alap erőforrásait.
- Hallgass, ébredezik a humán!
Ekkor pattant föl a szemem és ránéztem az éjjeliszekrény melletti órára. Ami villogott, mint áram szünet után szokás egyes fajtáknál. A 20:08 és 02:23 vibrált felváltva. Egy idő után megunta és a 02:23 maradt.
- Talán a rádiós ébresztő kapcsolt be? - Motyogtam kómásan, majd riadtan körbe néztem. Paranoid félelem uralkodott el rajtam. Mintha néznének! Vagy legalábbis néztek volna álmomban. Az egyetlen megragadható tárgyat magamhoz vettem a közelből, egy kólás üveget az éjjeliszekrényről. Kikászálódtam az ágyból és körbe néztem a szobában, amit egész jól megvilágított a kinti parkoló kandeláber lámpafénye.
- Ha valaki van itt… jöjjön elő!
Körülöttem csak a por mozgott. Kint a távolról egy kutyaugatást hallottam, majd az is megszűnt.
- Áh, csak rossz álom – próbáltam meggyőzni magam. Biztos, ami biztos kezemben tartottam az üveget, ütésre készen.
Talán egy perc is eltelt mire rájöttem, hogy szomjas vagyok és a kólás üveg erre tudat alatt fog emlékeztetni amíg markolom.
Engedtem az üveg fogásán és papucsot húzva kimentem az étkezővel egybe nyitott konyhába. Kutattam valami inni való után, de sehol sem találtam semmit, csak tej volt a hűtőben és citromlé. Tudtam, hogy kell még lennie üdítőknek valahol, de Ottó úgy néz ki minden általa szükségtelennek vélt dolgot el szeret pakolni.
Végül a kiürült kólás üvegbe csapvizet töltöttem. Mivel maradt az üveg alján kevés kóla, így még egész édes íze is lett.
- Hm, kólavíz.
Az előcsarnokban vártam kicsit, de sehol egy nesz. Ha betörők jártak a házban, azok nagyon elbújhattak.
- Valószínű a televízió és az idegen hely miatt álmodhattam hülye hangokkal. - állapítottam meg. Fontolgattam, hogy visszamegyek a szobámba, viszont valami különös érzés fogott el. Eszembe jutottak a kazetták és az, hogy úgy is kipattant szememből az álom. Egy darabig biztos nem fogok tudni aludni. Akár el is szórakozhatnék a magnó összerakásával.
- Hátha ki fárasztod magad és később vissza alszol. - gondoltam.
- Valószínű a televízió és az idegen hely miatt álmodhattam hülye hangokkal. - állapítottam meg. Fontolgattam, hogy visszamegyek a szobámba, viszont valami különös érzés fogott el. Eszembe jutottak a kazetták és az, hogy úgy is kipattant szememből az álom. Egy darabig biztos nem fogok tudni aludni. Akár el is szórakozhatnék a magnó összerakásával.
- Hátha ki fárasztod magad és később vissza alszol. - gondoltam.
Fölvettem egy vastagabb pulcsit és nadrágot, majd némi kaparászás után a villanykapcsolóért, lent is voltam a pincében.
Az első amit megláttam a hatalmas kazán volt. Akár egy óriási, néma gólem úgy nézett rám. Úgy éreztem magam, mint a Reszkessetek betörőkben Kevin, mikor a pincéjükben megriad. Nappal nem különösebben aggódtam miatta, de éjjel volt egy karaktere. A Reszkessetek betörőkben persze vasrács volt a kazán elején, ez csak kettő, nagy, ronda fém szekrény volt és nem is különösebben csattogott.
Bal kézre tőlem, pedig ott állt a zárt lift ajtó. Múlt századi, egyszerű. Eljátszottam gondolatban a hívógomb megnyomásán. Viszont nem hiányzott, hogy esetleg valami végtelen nyöszörgéssel elinduljon az éjszaka közepén felébresztve mindenkit.
Ezért gyorsan el is űztem az ötletet és inkább a kazettás dobozokhoz mentem.
Találtam még egy másik villanykapcsolót, ami a munkaasztalt világította meg, jócskán több fényem lett. Lehúztam az összes takarót a filmes eszközökről. A vetítőgép melletti kis TV-t jobban megnézve láttam már, hogy össze is van kötve a VHS lejátszóval. - Jackpot! - örültem, mert ez már-már túl könnyűnek tűnt.
Áramforrásnak sem voltam híján, némi keresgélés után egy hosszabbítóval csatlakoztattam a tv-t és lejátszót.
- Lássuk csak, mivel kezdjük. - morfondíroztam, majd levettem az első kezem ügyébe eső kazettát az 1960-tól 70-ig es doboz tetejéről. A kazettán három kérdőjel „???” szerepelt csak.
- Miért is ne?
A készülékekkel bénáztam kicsit, ugyanis már akkor inkább a számítógépekhez voltam szokva. Némi tv sercegés és menü választás után sikerült elindítanom az ismeretlen kazettát.
- Na nézzük mi az, aminek Józsi sem tudta a címét!
A kazetta az elejére volt tekerve, viszont azonnal kezdődött is a film. Szerintem rosszul rögzítettek kazettára, ezért a készítők nagy része és film cím lemaradt.
Helyszín: egy temető.
Ködös éjszaka volt. Feltételezhetően pont éjfél, a filmekben csak akkor szoktak érdemleges dolgok történni.
Egy szőke hölgy olvasta a kriptákon és sírokon lévő feliratokat. Ködben úszó éjszakához képest túlságosan is be volt minden világítva. Így viszont szépen látszott a nő sminkje, tökéletes szőke haja és mimikája. Egyszerre vágott rémes, érdeklődő, boldog és komikus arcot.
- Jól kezdődik – kommentáltam.
- Hans Gruber 1876-1918, John Herbert 1856-1912. - Olvasta hősnőnk a sírfeliratokat.
- Gyerünk! Tudom, hogy ezen a részen kell lenniük.
A hölgy miközben tekintgetett oldalra hirtelen megbotlott magas sarkújával. Orra nem esett, de bukdácsolt párat. Miután újra megtalálta egyensúlyát vissza nézett és meglátta mi gáncsolta el.
- Ááááááá! - rikoltotta, mert egy teljes alakos csontváz volt mögötte felé nyúló kézzel.
Futni kezdett és az első kanyarban egy férfiba ütközött.
- Szia Stacy!
- Ááááááhrg! - folytatta a szövegkönyvét, a Stacyt játszó színésznő.
- Nyugi, azt csak Pedro hozta. Egy modell!. - szólt a férfi, aki egy közeli bokorból elő manifesztálódott ember felé mutatott.
- Szia Stacy! Örülök, hogy eljöttél. - Üdvözölte lelkesen Pedro.
- Jézus! - fújta ki magát Stacy és vissza tekintett az egyébként mozdulatlan, földön fekvő életnagyságú modellre. - Mi a fene ütött beléd, hogy pont ide hozol egy csontvázat?
- Valójában nem igazi csontváz és a színjátszó órára kaptam nem rég meg. Max szólt, hogy siessek, mert minél hamarabb túl szeretne esni az egészen. A bábú pedig...
- Bánom is én! - morgolódott Stacy.
- Csak ne hagyd legközelebb az útban!
- Biztos eldőlt. Nyugodj meg! Inkább lesd meg, hogy meddig haladtunk a nyomozásban! - invitálta a Max nevű hím, aki lenyúlt egy lábánál lévő méretes kalapácsért.
Pedro vissza ment a bokrok közé, a többiek pedig némi késedelemmel követték. Egy nagyobb kripta előtt állt meg a két srác. A „Hold” fénye láthatóvá tette, hogy az épület falai erősen rogyadoztak, azonban bejáratát egy robusztus kovácsoltvas kapu őrizte. A hatalmas kulcslyuk és kilincs hívogatóan várt hőseinkre.
- Biztos, hogy ez Az?
- Van egy tucat kripta a temetőben és mindegyiken vannak nevek, egyiken sem szerepel a Kenneth.. Ezt a névtáblát viszont úgy néz ki leverték. - mutatott Pedro a felettük lévő homlokzatra, aminek közepén tényleg csak egy tizenkilences évszám kezdete volt olvasható.
- Oké, kérlek mondjátok el, miért is kellek én ide? - kérdezte Stacy.
- Nos, egyrészt mert, ha el adjuk a felvételt te is kapsz a pénzből új cipőre valót. Másrészt a te apád sheriff, ha elkapnak minket talán enyhítő körülmény.
- Marha vicces vagy Ped. Ez viszont akkor is sírrablás és hullagyalázás a javából.
- Vagy igazság-szolgáltatás. Vissza vesszük azt, ami a népé. - vetett ellen Pedro.
- Az a film a Pathé-fivérek tulajdona volt. Az a Kenneth ellopta tőlük.
- Jó, akkor lássunk hozzá. Ha igaz a legenda hamar kiderül. - mondta Max.
- Pontosan milyen legenda is? Az, hogy megőrülünk, ha megnézzük a filmet, vagy hogy ellopta Kenneth európában azt a szemetet és itt nyerészkedett belőle?
- Tekercset és szerintem igaz. - mondta Pedro.
- Az alapján, amit a szüleid meséltek.
- És az alapján, amire a könyvtáros, Dave célzott ma a suliban. Sok újságból lapok, címlapok vannak ki hagyva 1910 és 1911 körül, pedig mindig nagy becsben tartották a gyűjteményt. Egy részlet maradt fent, annak is a vége – húzott elő a zsebéből egy másolt lapot:
„...a történtek után Olga és Alfred Kenneth testét április 1-én helyezték végső nyughelyükbe, a Kinson köztemetőben emelt családi kriptába. Az egyházi temetést és búcsúztatót viszont egyetlen pap sem vállalta.”
- A cikk nagy része hiányzik. Csonka példányt nem őriztek volna meg a helyi lapokból. Persze kivéve, ha szándékosan nem akartak valamit kiradírozni az emlékezetből is.
Ezen a ponton biztos voltam, hogy lemaradt pár dolog a „???” című filmből. A beszélgetésből kiderült, hogy a helyi legenda szerint a filmkészítés hajnalán valaki forgatott egy elátkozott filmet. Az első tragikus vetítés alkalmával mindenki, aki látta megőrült, öngyilkos és gyilkos hajlamúvá vált. Rémeket láttak, beszéltek, és tettek hatására. A filmtekercseket elégették egy példány kivételével, amit Alfred és Olga Kenneth színházi alkalmazottak elloptak és magukkal vitték a tengerentúlra. Boston mellett egy Danvers nevű településen kötött ki a házaspár, szó szerint és képletesen is. Az általuk látott borzalmaknak és haláleseteknek értelmet akartak adni, ezért maradék pénzükből toboroztak néhány műértőt, tudóst és papot, akik vesztükre bolondságnak tartották a teóriát is, hogy egy film meg tudjon nyomorítani embereket pusztán egyszeri megtekintésével. Halálosan tévedtek.
- Hm, lakatra számítottam. - szólt Max, miközben próbálgatta a nyekergő kilincset.
- Elég masszívnak tűnik, a zsanérok is erősek. - szemlélte meg Pedro is az ajtót közelebbről.
- Mintha valakit nagyon kint akartak volna tartani.
- Vagy valamit bent. - Szerintem hagyjuk annyiban, most még haza mehetünk! - mondta Stacy bátortalanul.
- Amúgy, pedig lefogadom, ha el kezded kongatni az ajtót hamarabb rád zúdul a tető, mint kinyílik a zár. - Az igaz, nézd meg Max, az ajtó kivételével teljesen instabilak a tégla falak. Mintha sietve építették volna, alig raktak bele habarcsot.
- Igazatok lehet – mondta, majd tovább gondolta – hé, igazatok is van! Ezzel el távolodott az ajtótól és körbe járta a kriptát. - Jaj, ne is képzeld, hogy… - mondta volna Stacy, de Max. már püfölni kezdte kalapácsával az ajtótól bal kézre eső falat.
- A cikk nagy része hiányzik. Csonka példányt nem őriztek volna meg a helyi lapokból. Persze kivéve, ha szándékosan nem akartak valamit kiradírozni az emlékezetből is.
Ezen a ponton biztos voltam, hogy lemaradt pár dolog a „???” című filmből. A beszélgetésből kiderült, hogy a helyi legenda szerint a filmkészítés hajnalán valaki forgatott egy elátkozott filmet. Az első tragikus vetítés alkalmával mindenki, aki látta megőrült, öngyilkos és gyilkos hajlamúvá vált. Rémeket láttak, beszéltek, és tettek hatására. A filmtekercseket elégették egy példány kivételével, amit Alfred és Olga Kenneth színházi alkalmazottak elloptak és magukkal vitték a tengerentúlra. Boston mellett egy Danvers nevű településen kötött ki a házaspár, szó szerint és képletesen is. Az általuk látott borzalmaknak és haláleseteknek értelmet akartak adni, ezért maradék pénzükből toboroztak néhány műértőt, tudóst és papot, akik vesztükre bolondságnak tartották a teóriát is, hogy egy film meg tudjon nyomorítani embereket pusztán egyszeri megtekintésével. Halálosan tévedtek.
- Hm, lakatra számítottam. - szólt Max, miközben próbálgatta a nyekergő kilincset.
- Elég masszívnak tűnik, a zsanérok is erősek. - szemlélte meg Pedro is az ajtót közelebbről.
- Mintha valakit nagyon kint akartak volna tartani.
- Vagy valamit bent. - Szerintem hagyjuk annyiban, most még haza mehetünk! - mondta Stacy bátortalanul.
- Amúgy, pedig lefogadom, ha el kezded kongatni az ajtót hamarabb rád zúdul a tető, mint kinyílik a zár. - Az igaz, nézd meg Max, az ajtó kivételével teljesen instabilak a tégla falak. Mintha sietve építették volna, alig raktak bele habarcsot.
- Igazatok lehet – mondta, majd tovább gondolta – hé, igazatok is van! Ezzel el távolodott az ajtótól és körbe járta a kriptát. - Jaj, ne is képzeld, hogy… - mondta volna Stacy, de Max. már püfölni kezdte kalapácsával az ajtótól bal kézre eső falat.
- Megy. Ez. Lát-já-tok?!
Az első ránézésre masszív, de girbe-gurba fal, a kalapács ütésekre el kezdett visszavonulót fújni. Pár nagyobb ütés öklömnyi nagyságú lyukat vájt a falban.
Egy-két perc alatt Max fáradtságos munka árán, kiizzadva egy olyan rést készített, amin már ő is át férhetett.
- Remélem, hogy most örülsz.
- A cél szentesíti az eszközt! - mondta ájtatos hangon Pedro.
- Az eszköz, pedig bemocskolja a célt.
- Hagyjuk a moralizálást. - mondta Max, majd meggyújtotta öngyújtóját és benézett a résen.
- Oh, várj csak! - szólt Pedro és el vissza szaladt a csontváz irányába. Hamarosan egy olajlámpával tért vissza.. A meggyújtott lámpát be nyújtotta Max a bejáraton. Kis szünet telt el.
- Csak két koporsó. Annyi van bent. - mondta unottan.
- Miért, mire számítottál? Filmszínházra? - kérdezte Stacy.
- Marha vicces. Max. bent lerakta a lámpát, majd be kúszott. Kicsit krákogott a felvert a portól.
- Az eszköz, pedig bemocskolja a célt.
- Hagyjuk a moralizálást. - mondta Max, majd meggyújtotta öngyújtóját és benézett a résen.
- Oh, várj csak! - szólt Pedro és el vissza szaladt a csontváz irányába. Hamarosan egy olajlámpával tért vissza.. A meggyújtott lámpát be nyújtotta Max a bejáraton. Kis szünet telt el.
- Csak két koporsó. Annyi van bent. - mondta unottan.
- Miért, mire számítottál? Filmszínházra? - kérdezte Stacy.
- Marha vicces. Max. bent lerakta a lámpát, majd be kúszott. Kicsit krákogott a felvert a portól.
- Gyere Pedro, remélem formában vagy!
Két jeltelen kőkoporsó volt csak a kriptában. Miután Stacy-t is besegítették megilletődve álltak ott és nézték a fekhelyeket.
- Nos, az egyik nagyobb, mint a másik. - Vonta le a következtetést Pedro.
- A kisebb a felesége lehet. - vélte Stacy.
- Akár, vagy a gyilkos filmkópiáé.
- Az állítólagos gyilkos filmkópiáé.
- Gyere max. először a nagyot húzzuk félre. A fiúk némi erőlködés után fogást találtak és félig félre tolták a koporsó fedelet. Stacy odatartotta a lámpát, hogy jobban lássanak. A kőlap alatt nem volt fa koporsó, csak egy holttest.
- Akár, vagy a gyilkos filmkópiáé.
- Az állítólagos gyilkos filmkópiáé.
- Gyere max. először a nagyot húzzuk félre. A fiúk némi erőlködés után fogást találtak és félig félre tolták a koporsó fedelet. Stacy odatartotta a lámpát, hogy jobban lássanak. A kőlap alatt nem volt fa koporsó, csak egy holttest.
- Ez egy férfi, vagy legalábbis úgy tűnik az volt. Lehet akár Kenneth is. – mondta Max.
- És nincs külön koporsóban. Ez jelent valamit? - kérdezte Pedro.
- Fogalmam sincs. Talán arra már nem jutott pénz. Az viszont halál biztos, hogy nincs film. Világíts közelebb Stacy, nyugi nem harap már ez semmit.
A test jó állapotban volt ahhoz képest, hogy több évtizede temették el. Egykor fehér ingben, fekete öltönyben és cipőben fektették helyére.
- Ti sem láttok semmi olyat, amit keresünk, ugye? Rendben, akkor nézzük következőt!
Hangtalanul felnyitották a másikat is, a kisebb koporsóban is egy csontvázat találtak csak. A levegőben pedig még több por kavarodott föl.
- Igen, ez egy nőnek tűnik. Nincs mellette sem semmi. - vonta le a következtetést Pedro.
- Hát ez ennyi, sajnálom, hogy belerángattalak titeket. - mondta elfúló hangon.
- A francba, haver. Csak nem hiába törtem be azt a falat! Nézzünk még körül!
- Maximilian Gilman! - kiáltott rá Stacy. - Sokkalta értelmesebbnek tűntél eddig. Nézz már körül! Nincs itt semmi más. Csak két istenverte csontváz. Ráadásul ezek igaziak, nem olyan, mint amit Pedro szerzett be, hogy színdarabban villoghasson vele. Pedro is kezdte el veszteni lelkesedését. Valami mélyen legbelül viszont még szította az igazság tüzét lelkében. Utoljára körbe nézett a lámpa fényénél:
- Két csontvázas koporsó, stimmel. Három élő idióta, stimm. Száló por és betört fal, stimm. Belülről is zárt ajtó, stimm. A falak csupaszok, zéró hely arra, hogy eldugj valamit. Már lépett volna ki, mikor meg akadt szeme egy parányi, padlón lévő fém dobozon, amit félig eltemetett a törmelék.
- Maximilian Gilman! - kiáltott rá Stacy. - Sokkalta értelmesebbnek tűntél eddig. Nézz már körül! Nincs itt semmi más. Csak két istenverte csontváz. Ráadásul ezek igaziak, nem olyan, mint amit Pedro szerzett be, hogy színdarabban villoghasson vele. Pedro is kezdte el veszteni lelkesedését. Valami mélyen legbelül viszont még szította az igazság tüzét lelkében. Utoljára körbe nézett a lámpa fényénél:
- Két csontvázas koporsó, stimmel. Három élő idióta, stimm. Száló por és betört fal, stimm. Belülről is zárt ajtó, stimm. A falak csupaszok, zéró hely arra, hogy eldugj valamit. Már lépett volna ki, mikor meg akadt szeme egy parányi, padlón lévő fém dobozon, amit félig eltemetett a törmelék.
- Nocsak! És ez mi?
Egy régi, fakult levél volt benne, óvatosan kihajtogatta, majd el kezdte olvasni:
„Annak, aki ezt kezedben tartod!
Betörtél a kriptámba, ahol egykoron volt testem maradványai fekszenek.
Ha minden kívánalmaink szerint történt, Olga és Én együtt nyugszunk.
Halálom előtt drasztikus, azonban szükséges lépéseket tettem.
Miután az ördögi film el kezdett gyötörni hetünket gyorsan kellett cselekednem. Én láttam, hogy európában milyen hatással volt az emberekre a rituálé puszta megtekintése is.
Most már be látom, sohasem lett volna szabad hagynunk a rendezőnek, hogy összevágassa velünk ama gyötrelmes szalagot, amit Insmouth-ban forgatott.
A film életre kelt azonnal, nem engedi, hogy elpusztítsuk. Ő ültette el fejemben a hajóra kelés és külföldi terjesztés gondolatát.
Próbálkoztam, Isten a megmondhatója próbáltam elpusztítani, de nem engedte. Elképesztő ereje nem csak a tengert, de az emberek elméjét is felkorbácsolja.
A Professzor volt a legértelmesebb társaságunkból, ő csak hallgatta és a mi reakciónkat jegyzetelte. Elmondása szerint fog nyitni egy olyan intézetet, ahol az ily rettegett felvételek tanulmányozása és féken tartása lesz a cél.
Kérte az utolsó kópiáit, de meg eskettem, hogy oly helyre kerüljön, ahol mások sohasem láthatják. Öten már meghaltak. Szeretnénk, ha csak mi ketten követnénk őket eztán a sírba. Ismeretlen, légy bárki fattya, ha ezt az üzenetet olvasod:
Nehogy tekinteted a filmre merd vetni! Az életed lesz legkevesebb, amit cserébe fizetni fogsz!
Alfred Kenneth"
- Alfred Kenneth. - ismételte Pedro.
- Ok, szerintem most húzzunk sürgősen!. - szólt Stacy.
- Már, már akár valaki meghallhatta azt a zajt amit itt csapunk és szólhatott az apámnak.
- Szerintetek igaz? - kérdezte Max.
- Vagy ez csak jól fölépített tréfa?
- Dave mutatta az újságkivágások helyét. - ellenkezett Pedro.
- Amikor a filmet vetítették, azzal egy időben a Boston környéki halászok nagyon furcsa dolgokat fogtak ki a tengerből. Olyan jelek voltak, mintha tornádó pusztított volna, de szélvihar nélkül.
- Ugyanmár! - szólt Stacy. - Más is olvashatta régebben az újságokat, és amúgy is hol van az a filmszalag?
A srácok jobb híján egymástól vártak tanácsot, majd hirtelen Max szólalt meg.
- Nézzetek csak oda! Az aljzat indokolatlanul nagy. - mutatott a nagyobbik koporsóra. Stacy már levegőért kapott amikor Pedro elvette Max-től a kalapácsot.
- Jó gondolat tanult barátom, vagy legalábbis értem mire célzol. A nagyobbik koporsó azért is nagyobb, mert magasabb emelvényen áll. De miért?
- Komp – DOMP – komp.
A kő alapzat kocogtatása után hallották mind, hogy az üreges. Pedro egyre nagyobbakat sújtott a kőre, majd a fal betört, a kalapács feje könnyen behatolt fémes koppanással.
- Öööhm – nyögte Max.
- Aham, lehetséges. - nyugtázta Pedro, majd letette a kalapácsot és belenyúlt a résbe.
Némi kotorászás után egy négyzet alakú, fém tokot tartott a kezében. Letörölgette, körbe forgatta az ereklyét, majd az egyik oldalán apró feliratot felolvasta: „A hívás rituáléja”
- Elég béna filmcím. - Mondta Stacy.
- Régebben még a cím adás nem volt olyan fontos. Kuriózum volt az is, ha mozgott. - vélekedett Pedro. Kihúzta a tekercset a tokból és áhítattal szemlélte. A sötét tekercs visszabámult rá.
- Jogos, na akkor végeztünk? Menjünk már erről az undi helyről. Azt a rohadt filmet, pedig egyedül nézed majd Ped, mert én Max-nak se engedem majd!
- Már, ha egyáltalán talál valamit, amivel lejátszhatja. - szólt Max, aki kész volt arra, hogy vissza tolja a kisebbik koporsó fedelét. Pedro is indult, hogy segítsen neki.
- Elég béna filmcím. - Mondta Stacy.
- Régebben még a cím adás nem volt olyan fontos. Kuriózum volt az is, ha mozgott. - vélekedett Pedro. Kihúzta a tekercset a tokból és áhítattal szemlélte. A sötét tekercs visszabámult rá.
- Jogos, na akkor végeztünk? Menjünk már erről az undi helyről. Azt a rohadt filmet, pedig egyedül nézed majd Ped, mert én Max-nak se engedem majd!
- Már, ha egyáltalán talál valamit, amivel lejátszhatja. - szólt Max, aki kész volt arra, hogy vissza tolja a kisebbik koporsó fedelét. Pedro is indult, hogy segítsen neki.
- Whááá! - ordított föl Max, amikor egy idegen kéz elkapta a csuklóját. Egy másik kéz, pedig a nyakát támadta. A koporsó tulaja zokon vette a zavarást.
- A francba! - ordított föl Pedro és a markában lévő filmmel támadt a csontváz fejére. Kettőt sikerült ütnie is, viszont őt hátulról ragadták meg a másik csontváz előrobbanó csontos ujjai. Pont a nyakánál kapták e.
Stacy eközben sikítva a keze ügyében lévő lámpát ledobta, és a földön lévő kalapácsért nyúlt. Más körülmények közt valószínű, hogy a súlya vissza húzza, de a hirtelen adrenalin löket erőt adott neki.
A kisebb múmia felé sújtott és reménykedett, hogy jól céloz. A hörgő Maxtől szinte csak centire zúgott el a kalapács feje és vágódott a csontváz koponyájába, amit lezúzott egészen a szegcsontig. Koponya és gerinc csontok repültek a kriptában.
A kalapács, pedig kicsúszott a Stacy kezéből és belezuhant a koporsóba, a múmia mellé.
Ez idő alatt azonban a Kenneth-csontváz Pedro nyakcsigolyáit kiforgatta a helyéből, megölte rettentő szorításával. A szerencsétlen srácnak esélye sem volt közel harcban a halállal dacoló Kenneth-el szemben.
A már élettelen Pedro kezéből kieső filmtekercs a földön az olaj lámpára esett, annak az üvegét betörve, de a láng nem hunyt ki. Az olaja viszont szétfröccsent.
- Max, gyere! Kiáltotta Stacy. Ekkor a fej nélküli Olga-csontváz újra el kapta Max-et és természetfeletti erővel vissza húzta a koporsó felé.
A másik csontváz az égő tűzre pillantott ugyan, de Stacyt követte végig. Aki élete első okos döntését igyekezett meghozni. Hátrahagyta Maxet és a kalapáccsal ütött rés felé iramodott. Már félig kint volt a szabad levegőn, amikor lábát el kapta Kenneth. Stacy zihálva rúgkapálódott hevesen, de csak azt érte el, hogy a kis rés körül az öreg, habarcs nélküli téglák el kezdtek hátára hullani.
Max akart segíteni neki, de az Olga-múmia még mindig tartotta. Hosszas küzdelem árán sikerült rántani magán egy akkorát, hogy Olgát a koporsóból maga után húzva előre lendült. Így Olga pár pillanatra csak egy kézzel fogta, viszont mindketten belefetrengtek az idővel olajfürdőben úszó és meggyulladt filmszalag tüzébe.
Kenneth rántott egyet Stacy-n, akit visszább húzott a kriptába, és a fal darabok, már annak a fejére kezdtek hullani. Az egyik nagyobb tégla pont a tarkóján kapta el és attól eszméletét vesztette.
Kenneth mikor erre rájött fogott egy téglát és Max fejét célozta meg. Többször is.
Olga nem mozdult.
Maxnak sikerült a hevesen lángoló filmszalag-tűz mellet úgy mozognia, hogy ellenfele maradék kötőszövetei is szétégjenek a rajta lévő rojtokkal.
Ami Kennethből maradt ekkor, mintha gondolkodott volna pár percig. Szemének megmaradt csökevénye a mozdulatlan testek és az egyre csillapodó tűz között vibrált. Visszament a koporsójához. Leguggolt és az alján céltudatosan addig turkált, amíg ki nem húzott mélyéről a másikhoz hasonló filmet. Az elhunytak porhüvelyeire sokszor jellemző az alapvető békés mosoly illúziója. Kenneth azonban egyenesen vigyorgott. Kihúzott zsebéből egy kulcsot, majd oda ment az ajtóhoz és azt lassú nyikorgás közepette szélesre tárta. Holdfény ömlött be a rémes kriptába. Mérlegelt, majd vissza ment még Stacy ernyedt teste fölé és le szedte róla a téglákat. A lány még lélegzett, kis szerencsével életben marad. Kenneth letette a téglarakás tetejére óvatosan a felvételt, majd bal vállára nyalábolta a lányt és visszanyúlt a felvételért. Tudta, hogy hol van. Sok évtizeddel későbbi világban, újabb bűnökkel. Ismerős temetőben. Szeretett Olgája már nem fogja követni, de talán új társra lel, ha Stacy-vel megnézeti a mozit…
Ami Kennethből maradt ekkor, mintha gondolkodott volna pár percig. Szemének megmaradt csökevénye a mozdulatlan testek és az egyre csillapodó tűz között vibrált. Visszament a koporsójához. Leguggolt és az alján céltudatosan addig turkált, amíg ki nem húzott mélyéről a másikhoz hasonló filmet. Az elhunytak porhüvelyeire sokszor jellemző az alapvető békés mosoly illúziója. Kenneth azonban egyenesen vigyorgott. Kihúzott zsebéből egy kulcsot, majd oda ment az ajtóhoz és azt lassú nyikorgás közepette szélesre tárta. Holdfény ömlött be a rémes kriptába. Mérlegelt, majd vissza ment még Stacy ernyedt teste fölé és le szedte róla a téglákat. A lány még lélegzett, kis szerencsével életben marad. Kenneth letette a téglarakás tetejére óvatosan a felvételt, majd bal vállára nyalábolta a lányt és visszanyúlt a felvételért. Tudta, hogy hol van. Sok évtizeddel későbbi világban, újabb bűnökkel. Ismerős temetőben. Szeretett Olgája már nem fogja követni, de talán új társra lel, ha Stacy-vel megnézeti a mozit…
Ez volt a „???” című film, legalábbis amit láttam belőle. Utána úgy folytatódott valahogy, hogy Kenneth elviszi a nőt egy moziba.
Mindenesetre nekem akkor, ott a pincébe le kellett állítanom a kazettát, mert valami neszezést hallottam. Ráadásul a zárt lift ajtók környékén.
- Kat, kat. Kat, kat. Kat, kat.
- Csak patkány. - gondoltam azonnal. A patkányok viszont inkább rágcsálnak. ez pedig kapcsoló zajának tűnt.
Ekkor még nem gondoltam, semmire, csak az idegesítő zaj forrását akartam kideríteni. A film már épp érdekesnek tűnt, erre pont megzavartak.
Oda mentem a lift környékére és egyre bizonyosabbá vált, hogy a felvonó elektromos rendszerében valami kóbor-áram féleség szórakozik. Rövidre lett zárva valami? Lehet.
Az épület alapvetően már nagyon régi volt. A múlt század eleji idős gróf, aki lakta nem bírt lépcsőzni, ezért szerelhették be ezt. Ottónak is jól jönne már.
De miből volna pénze javításra, ha ő is kölcsön adogat a Józsi féléknek?
- KAT-KAT, KAT-KAT
Szólt a hang egyre erősödve, az ajtó mögül. Furcsa mód nem éreztem félelmet, csak valami kíváncsiság kezdett vonzani. Szemeztem a lift hívó gombbal, amiből jobban megnézve volt kettő is.
A klasszikus kiosztásban:
FEL és LE.
- Le? - kérdeztem jobbára magamtól.
- Miért nem csak hívó gomb van? De hát ez a pince, innét hova mennél még lejjebb?
Van a pince, földszint, és az a három-négy emelet. A különös torony is tény, hogy ott van, de az nem számít bele. Az egésznek ez az alja. Röhejesnek tartottam, végül megnyomtam a LE nyilat.
Nem történt semmi.
Legalább három másodpercig, utána meglepően csöndesen kinyílt az ajtó, kicsiny csengő hang kíséretében. De nem volt mögötte semmi. Csak az akna és vélhetőleg a fülke a teljes sötétség mélyén.
A lehetőségekhez képest be lestem az aknába.
- Igen, kötélzet az van. Beszarok. - konstatáltam – de hol a lift?
A pincéből beszűrődő fény mellett egész sokáig le láttam. Több emelet mélység volt még alattam.
Egy idő után a kötelek mozgására lettem figyelmes, rájöttem, hogy azok már a kezdetektől fogva mozognak. Meg mertem volna esküdni ekkor, valaki mintha mögöttem rám ordított volna, de mégis a hanghatár alatt:
- Hé! Vigyázz, húszsák!
Arcom megcsapta ekkor egy nagyobb fuvalltat, amitől ösztönösen hátra tántorodtam, még épp jókor. Mert a fuvallatot egy lift is követte azon nyomban..
Bele tellett pár másodpercbe mire realizáltam, hogy egy fényes és jól láthatóan működő lift áll előttem. Pontosabban én állok előtte és az leng előttem, vélhetően egy óriási mély akna fölött.
- Jézusmária! - foglaltam össze.
A lift egy lift volt, rendes lámpa világítással, fém falakkal. Nem sokat mondhatok el róla. Ami igazán különös volt, hogy késztetést éreztem arra, hogy bele lépjek. Már dunsztom sincs miért tettem meg. Benne viszont biztonságban éreztem magam, ott már nem gondoltam a mélységre fenyegetően, inkább csak egy kínálkozó lehetőségként, amerre haladhatok.
Cég, illetve üzemeltető nem volt falára kiírva. Se a szokásos szöveg, hogy mit tegyél vészhelyzet esetén.
- Ez valami gazdagék atombunkerje lehet? Vagy Hank elrejtett itt valami lopott holmit? - gondolkoztam kínomban, majd a nyilvánvaló hiányzó feliratok után rájöttem, hogy a szintek kiírását sem találom.
Ekkor valami ősi ösztön váratlanul úrrá lett rajtam. Karom és nyakam lúdbőrzeni kezdett és úgy éreztem, mintha filmbéli múmia karok szorongatnának engem is.
Választás előtt álltam újra.
- Senki sem tudja, hogy itt vagyok. Lent ragadhatok akár egy életre.
A gyávaság győzött. Megcéloztam a liftajtót és kiugrottam. Ugyanebben a pillanatban az ajtó is nagyot dörrent mögöttem. Hallottam, ahogy vissza ereszkedik a szerkezet az akna mélyére.
Mivel hátra nem néztem, ezért fogalmam sincs mennyire voltam szerencsés, de bizonyára közel voltam hozzá, hogy a lábam elkapja.
Ezután szívem szerint, ha normál tudatállapotomnál vagyok fölfutottam volna a szobámba, ehelyett roppant értetlen és tompa voltam. Vissza csoszogtam a kacatokhoz és kikapcsoltam a tv-t és a lejátszót, majd ponyvával le takartam. Mindeközben próbáltam nem tekinteni a liftajtó irányába. Amiről már tudtam nem mindig rejt fülkét.
A lépcső viszont mégis mellette kezdődött, ezért inkább a falat bámultam felfelé menet. A szobámba valahogy eljutottam, majd visszakapcsoltam az ottani televíziót. Mivel nem akartam gondolkozni a történteken, ezért tökéletes elfoglaltság volt. Reggelig biztos bambultam. Utána képszakadás.
Fogalmam sincs mikor ébredtem, édesanyám keltett, hogy kész már rég a reggeli. Valami rendes ruhát magamra kaptam és a konyhába indultam.
- Itt az álomszuszék! - köszöntött édesapám.
- Vegyél tojást, van friss kenyér, nem rég hozta Józsi, a felsége küldette vele. - újságolta Ottó.
- Áh, próbálnak jó pontokat szerezni. - válaszoltam.
- Igen, habár nem szükséges, mindig olyan voltam, hogy magamtól is segítettem nekik.
- Mi megyünk összepakolunk, ha megreggeliztél, te is csinálj rendet, jó? - kérdezte édesanyám és elindultak szobájukba.
Majszoltam egy darabig a tényleg friss, finom kenyeret a tojás mellé, majd észrevettem, hogy Ottó nagyon néz. Ő is észrevette, hogy én észrevettem.
- Mi az? - kérdeztem, tele szájjal ártatlanul.
- Az este nem tudtál aludni?
Láthatta zavaromat, ezért megszánt.
- Semmi baj, nem történt semmi. Gondolom az alap csatornáktól érdekesebb volt Józsi gyűjteménye. Le vittem néhány üres üveget reggel és láttam, hogy a hosszabbító be van dugva. Legközelebb, ha itt jársz lent húzd ki dolgod végeztével. Jó? Nehogy véletlenül elektromos tüzet okozzanak a régi kábelek...
Mire reagáltam, szerintem egy évtized telt el.
-
Jah, igen, bocsi. Tényleg nem tudtam aludni és odafigyelek rá.
- És a lejátszó jó volt?
- Persze, az egyik filmet el kezdtem nézni. De elég béna volt, rosszul bevilágított, fekete-fehér, a múmiásak amúgy is gagyik, mint a zombis filmek. A címét nem tudom. - hosszas taktikai szünet – El is untam az elején, hamar elment a kedvem a filmezéstől.
- Múmiásak? - elmélkedett őszintének tűnő tekintettel nagyapám. - Valami temetőben játszódott, ugye? És egy kriptát törtek föl?
- Igen. Láttad te is?
- Persze, még Józsi adta kölcsön Hanknek egyszer. Hank nagyon ledöbbent rajta.
- Hogy-hogy? Félt a zombiktól?
- Dehogy is, a temetőt felismerte. A szüleit ugyanis ott temették el.
Az igazat megvalva, amikor még nagymamád is élt ki látogattunk együtt Hankhez a bostoni házához. Megmutatta a temetőt is, mert rendbe kellett tenni a sírokat is..
- Áh. Kérdezhetek valamit?
- Persze. Illetve attól függ, tudok -e válaszolni rá.
- Említettél valami vetítőtermet. Az melyik szobában van? - kérdeztem óvatosan, magam sem voltam biztos abban, hogy akarom -e tudni a választ.
- Nos, láttad lent azt a kiszuperált vetítő gépet? - kérdezte ravaszul. Szinte már előre gondoltam mit fog mondani. Azt akarja válaszolni, hogy:
„- a pincében volt kisfiam a vetítőterem MÉG RÉGEN. Húsz főnek tökéletes kerti székekkel. Azóta csomó dolgot oda hordtam, így már tényleg pinceként üzemel az alagsor. Bezony...!”
De nem volt időm akkor semmit sem válaszolni, mert szüleim betoppantak indulásra készen. A szó elterelődött és nagyapám valahogy, mintha kifejezetten terelte is volna. Szüleimnek pl. ajánlott egy jó árakkal megáldott közeli bevásárló centrumot, csak menjenek minél hamarabb. Megállapodtak abban, hogy következőleg nagyapám megy hozzánk, addig is közben intézi mindenki az átíratással kapcsolatos dolgokat.
A napok azután rettentő gyorsan teltek és az események felpörögtek.
Ottó hamar talált vevőt. Egy bizonyos gazdag ficsúr, Stanley Isaac csapott le a házra, alku nélkül. Azonnal át is utalta neki az összeget. Úgy tudom se Ottó, se szüleim nem találkoztak ezzel az Isaac-el, csak telefonon beszélgettek. Kicsi a világ, Isaac az USA-ban hallott Hank Chapman-től, golfozás közben a helyről. Mivel az ősei egy része Isaac-nek is a környékről vándoroltak ki, úgy érzi nem véletlen a dolog. Kötődik annyira a helyhez, hogy legyen egy „nyaralója” ősei földjén.
Akárhogy is, azóta jól mennek dolgaink. Szüleim nem mondtak mennyit kaptak már most Ottótól, de az autónkat a jövő héten cseréljük. Nagyapám biztosított, hogy több időt fog velünk tölteni, de tervezi egy DVD-téka és képregénybolt megnyitását is Józsi barátjával közösen.
Ami engem illet, sokszor eszembe jut az a bizonyos éjszaka.
Vajon mi lehetett ott lent a mélységben? Mi történik, ha nem ugrok ki a liftből? Ki szabadulok a mélyből? És mit tudhat Ottó, amit nem mond el? Az elszólás mennyire volt véletlen és ha igen tényleg van lent egy vetítőterem?
A kérdések egy részére talán választ kapok. Ezért is kezdtem interneten írogatni hozzám hasonló, furcsa ízléssel megáldott, különös humorú embereknek, akik talán ismerik AZT a bizonyos filmet.
Isaac úgy tudom már az első héten, mikor kézhez kapta a kulcsokat rendezett egy lomtalanítást. Józsi összes kartonja is, benne a kazikkal a szeméttelepre lett szállítva. Így annak a példánynak örökre búcsút mondhattam.
Jó lenne végig nézni. Vajon mi lehet a film címe?
Írta: Balogh Tamás, 2020. 03. 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése