2022. április 30., szombat

349. napi idézet: Kísérlet és boldogság

"Azért titkoljuk létezésünket az emberek előtt, mert félünk. Elvégre túlságosan kevesen vagyunk, és semmiféle mágia nem menthet meg minket, ha elkezdődik egy új boszorkányüldözés. De egy olyan jó és szép jövőben, amely Arina szavai szerint már megvalósulhatott volna, miféle veszély fenyegethetne minket?

- Úgy döntöttünk, elszabotáljuk a kísérletet - folytatta a boszorkány. - Ez megnövelte a második világháborús áldozatok számát, viszont csökkentette a forradalom Európába és Észak-Afrikába exportálásából származó áldozatokét. Körülbelül így is jött ki... Oroszországban persze most nem olyan jó és bőséges az élet, mint ahogy lennie kellene. De ki mondta, hogy a teli has a boldogság mértékegysége?

- Milyen igaz! - Nem álltam meg, hogy közbe ne szóljak. - Bármelyik Volga menti tanító vagy ukrán bányász egyetértene veled!

- A boldogságot a lelki gazdagságban kell keresni! - vágott vissza Arina. - Nem a pezsgőfürdő vagy a fűtött vécé tesz boldoggá. Az emberek pedig nem tudnak a Másfélékről..."

/Szergej Lukjanyenko - Alkonyi őrség, 239. oldal

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

2022. április 29., péntek

348. napi idézet: Repülés

"A repülés ismert törvényei szerint nem lehetséges, hogy egy méh repülni tudjon. A szárnyai túl kicsik ahhoz, hogy a levegőbe emeljék a kövér kis testét. Persze a méh akkor is repül, mert a méhek fittyet hánynak arra, hogy az emberek szerint mi lehetetlen." 

/Mézengúz c. film


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

2022. április 26., kedd

347. napi idézet: A testet öltés bardója

"A testet öltés bardójának szempontjából azt kell felismernünk, hogy minden, ami történik, legyen az akár szamszára, akár nirvána, a tudatban játszódik le. Semmi sincs elválasztva a tudattól. Meg kell értenünk, hogy mi a tudat, hogy minden bölcsességtermészettel bír, lényegiségében üres, önmagában tökéletes, és nem különbözik a három buddhaállapottól. Mivel azonban tudatunkat fátylak borítják, mindezt nem ismerjük fel, és különböző köztesállapotokon megyünk keresztül. Ezért szükséges olyan gyakorlatokat végeznünk, amelyek ráébresztenek arra, hogy bármi is történjék, az a bölcsesség kifejeződése. Ez egyben azt is jelenti, hogy sem meggátolnunk nem szabad a tapasztalatokat, sem pedig azon erőlködnünk, hogy fenntartsuk őket. Úgy kell hagynunk azokat, ahogyan vannak, és fel kell ismernünk valós természetüket, hogy többé ne bonyolódhassunk illúziókba. (...)"

/Lopön Csecsu Rinpocse - Köztesállapotok, 59. oldal

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html




2022. április 25., hétfő

346. napi idézet: Köztesállapotok

"Van egy történet, amely cselekedeteink fontosságát demonstrálja, pontosabban azt, hogy még a legkisebb tettnek is lehet olyan eredménye, amely elengedhetetlennek bizonyulhat a szellemi fejlődéshez. Buddha idejében élt egy ember, aki szerzetes akart lenni, hogy a világot maga mögött hagyva a dharmának szentelhesse az életét. Elment Buddha egyik tanítványához, Anandához, és arra kérte, hogy szentelje fel őt. Ananda rendelkezett némi tisztánlátással, így elmondta neki, hogy nincs karmája a szerzetessé szenteléshez, mert bár pozitív karma tette lehetővé, hogy embernek szülessen, ezzel a jó karmája ki is merült, számára nincs más lehetőség, csak az alázuhanás. Ily módon érvelve Ananda elutasította. Az illető más tanítókhoz is elment, hiszen Anandán kívül más arhátok is léteztek akkoriban, de mindegyiküktől ugyanezt a választ kapta. Végül valaki említést tett Buddhának erről az emberről, és megkérdezte, hogy mit lehetne tenni. Buddha nagyobb fokú tisztánlátással bírt, mint az arhátok, így látta, hogy az illetőnek van még egy pozitív karmikus mag a tudatában. Elmesélte, hogy ez az ember egyik előző életében, amikor disznóként dagonyázott a sárban, egy sztúpa mellett haladt el, és hogy, hogy nem, körbejárta azt. Ez volt az egyetlen pozitív benyomás, ami még a tudatában maradt. Buddha azt mondta, ez elegendő ahhoz, hogy követhesse az utat és fejlődjön. Ennek köszönhetően megkapta a felszentelést, és gyakorolhatta a dharmát. 

   Ez a történet arra világít rá, hogy bármi, amit teszünk, jelentőséggel bír, a legkisebb cselekedet is számít. Még ha nem is vagyunk képesek igazán jelentős jótetteket véghezvinni, fontos, hogy mindig megtegyük, ami tőlünk telik. Ne mulasszuk el még a legkisebb jócselekedetet sem, és tartsuk távol magunkat a legapróbb negatív tettől is. Lehet, hogy úgy gondolkodunk: "Egy-két apró, nem kimondottan pozitív dolog még nem a világ, miért is ne tehetném meg?", de tudnunk kell, hogy még a legjelentéktelenebbnek tűnő tettek is nyomot hagynak a tudatban. Csak a pozitív benyomások felhalmozásán keresztül van esélyünk fejlődni, végül pedig elérni a megszabadulást és a megvilágosodást. Ez az egyetlen kiút. 

   Általában minden energiánkat világi ügyekre fordítjuk, és nagy terheket veszünk magunkra a siker érdekében, miközben a dharmával kapcsolatban a a legkisebb erőfeszítést is nehezen viseljük. A helyzetünket egy őrültéhez hasonlítják, aki egy háborgó folyóba ugrik. Teljesen össze vagyunk zavarodva. Amire szükségünk van, az a dharma gyakorlásába fektetett erőfeszítés. Készüljünk fel arra, hogy elviseljük az ezzel járó nehézségeket, és helyezzünk kevesebb energiát a nem dharmával kapcsolatos dolgokba."

/Lopön Csecsu Rinpocse - Köztesállapotok, 56. oldal


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



















2022. április 24., vasárnap

345. napi idézet: Megértés

„ Vannak dolgok, amiket meg kell tapasztalnod, hogy megértsd őket. ” 

/Kuroko no Basket c. sorozat


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide:

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



2022. április 23., szombat

344. napi idézet: Ahogy a dolgok vannak

"A szakadatlanul feltörő zavarok mindig a nem tudásból erednek. A korábbiakban már feltártuk, hogy ez minden szenvedés forrása, és a tudat alapvető tévedéséből ered, amely úgy működik, mint egy szem - magát nem látva elválasztást hoz létre a tapasztaló és a tapasztalat között. Nincsnek istenek vagy ördögök, akik uralkodnak felettünk. Ehelyett a nem tudás fátyla fedi a tudatot a téves nézetek formájában, de maga a tudat mindig rendelkezik a megszabaduláshoz szükséges eszközökkel: a felismerés képességével és a tökéletességre való törekvéssel. Ha használjuk ezeket a mindenkiben ott rejlő tulajdonságokat, akkor kifejlődik bennünk a felelősségtudat és az önállóság. ...)

/Láma Ole Nydahl - Ahogy a dolgok vannak, 100. oldal

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

343. napi idézet: Elválasztás

"Miért válasszuk külön ezt az életet és a következőt, amikor egymásból születnek? ” 

/Az ismeretlen Drakula c. film

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

2022. április 20., szerda

342. napi idézet: Mag-ia

"Világunk átalakítására nincs szükség mágiára. Ami kell hozzá, az ott van mindnyájunkban."

/Joanne Kathleen Rowling

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

2022. április 18., hétfő

341. napi idézet: Maradandó elégedettség

"Még a feltételekhez kötött világ legörömtelibb állapota, az "istenek" birodalma sem kínál maradandó elégedettséget, mivel a különálló én illúziója még itt is sértetlen. Bár a lények itt eónokon keresztül tartózkodhatnak a legnagyobb élvezetben, és megtapasztalhatják a kívánságok automatikus beteljesülését, a tiszta forma világait és a totális absztrakció szabadságát, ez sem maradandó állapot. Semmi sem akadályozhatja meg, hogy a felhalmozott jó karma, ami a tapasztalások oka, végül kimerüljön, és a lények alsóbb tapasztalati szintekre zuhanjanak.

  Így tehát valamennyi létbirodalomban ugyanaz történik: a tudat a benne rejlő nemtudás miatt az ürességét vagy tértermészetét egészen addig "énként" tapasztalja, míg a legmagasabb, örömteli buddhabölcsesség el nem távolítja a dualisztikus gondolatmintákat. Emiatt a tudatban megjelenő dolgokból, azaz a tudat "tisztaságából" tárgy lesz vagy "te". Az illúzióból, hogy a tapasztaló és a megtapasztalt dolog különbözik, vágy fakad az iránt, amit szeretünk, és ellenérzés az iránt, amit nem. A vágy természetes módon vezet a mohósághoz, hiszen azt,  ami kellemes, meg akarjuk tartani, míg az ellenszenv irigységet okoz: nem akarjuk, hogy az ellenségeinknek jól menjen a soruk. Végül az ostobaság eredménye a haszontalan fajta büszkeség - ami miatt jobbnak érezzük magunkat másoknál -, a vele járó magányosággal és merevséggel. Ha olyasmivel azonosulunk, ami mulandó - így a gondolatokkal, a testtel vagy a gazdagsággal -, az megakadályozza, hogy a tudat megtapasztalja a saját határtalan, ragyogó terét, és egyszer az istenek is alázuhannak. Az ilyen zavaró érzelmek ártó szavakat és tetteket hoznak, és elkerülhetetlen eredményük a lények szenvedése és elégedetlensége. 

   Ezt a zűrzavart, amit a legtöbben nem képesek uralni vagy figyelmen kívül hagyni, "életként" tapasztaljuk, bármelyik létsíkon is jelenjen meg. Kalu Rinpocse nagyon gyakorlatias példákkal világította meg, hogyan sújt le a dualitás a hat, feltételekhez kötött sík mindegyikén, még a legnagyobb istenek között is. "Csak egyetlen egy állapot örökké tartó és tökéletes - ismételte kitartóan  -, és ez a buddhaság." Azt tanította nekünk, hogy csak egyetlen cél érdemes arra, hogy törekedjünk rá. Ez pedig az, hogy elérjünk egy olyan állapotot, ahol a saját fátylaink már eltűntek, és teljesen megért a kívánság és erő, hogy másokért dolgozzunk."

Első lépés a Gyémánt Úton - Láma Ole Nydahl, 177. oldal

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

2022. április 17., vasárnap

340. napi idézet: A földi feladatról

"A földi feladatot a magasabb ÉN, a halhatatlan lélek a megszületés előtt bevállalja, természetesen a segítők hathatós támogatásával. Mint írtam már, a cél a szamszarából való kilépés, és egyben egy magasabb, szeretet állapotba való belépés (az asztrál világba, majd a kauzális világba, végül az egyesülés Istennel). A fentiek alapján a szamszarát úgy is el lehet képzelni, hogy az a földi és az alacsony asztrális lét állandó körforgása. Aki nem képes életében felismerni ezeket, aki engedi, hogy a kis Ego irányítsa egy életen keresztül, akkor az úgy jut el a nagy küszöbhöz, a testi halál kapujához (immár sokadszorra), hogy ezekről a tényekről fogalma sincs. Így ő egyrészt újjá kell, hogy szülessen, mert istenhite nem érte még el azt a szintet, hogy a Mennyországba, a magasabb asztrális síkba léphessen. Másrészt pedig az életében a kis Ego által végzett cselekedeteket, döntéseket, jó vagy rossznak tartott irányokat, senki más nem fogja megítélni, senki más istenség nem fogja megítélni vagy elítélni, hanem a testi halál után önmaga az igazi lélek fog saját magán bíráskodni. Mivel a bennünk élő lélek a nagy Isten kis része, ezért független a kis Egótól, és mentes a részrehajlástól. Isteni döntést fog hozni. A lélek tudni fogja, az általa előállított, majd útjára bocsájtott kis Ego milyen járt be az élet során, felismerte -e a felettes lélek saját halhatatlanságát, és a fizikai test halálát, megtalálta-e önmagában az igazi lelket, és eljutott-e arra a szintre, hogy már nincs szüksége többé az újabb és újabb földi életek megtapasztalásának? 

   Ezekhez a kérdésekhez minden vallásnak az lenne a feladata, hogy az egyént, a hívőt elvezesse. Ha a vallás ezt nem tudja megtenni, akkor az a vallás nem tudja az isteni feladatot ellátni. Nyilván nem lehet egyszerre, egy nagy ugrással a lelket magasabb szintre emelni. De a vallásnak törekedni kell arra, hogy a szeretet megtapasztalásával a hívőt minél közelebb juttassa ahhoz a ponthoz, amelyben a hívő "megvilágosodik";azaz felismeri az emberi élet célját, a szeretet magasabb rendű megnyilvánulását."

JÉZUS, a szkíta - Szemerey István, 335. oldal

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


2022. április 16., szombat

339. napi idézet: Testek teremtése

"Új testem tökéletes másolata a réginek. Bármikor tetszés szerint öltöm fel vagy tüntetem el ezt a testet, még gyakrabban is, mint a Földön tettem. Egy napon ez a finomabb álomtest és álomsík is elmúlik, hiszen ezen sem tartanak örökké. Az élet és a halál csupán viszonylagos fogalmak. A védanta szerint Isten az egyetlen valóság, s az egész teremtés és az elkülönült létezés maja, azaz káprázat. E monista felfogás legmagasabb rendű megfogalmazása Sankarának az Upanisadokhoz írt kommentárja. Aki a nirvikalpa által ráébred, hogy e világ csupán Isten álma, eljuthat az asztrál sík legmagasabb fokára (a Mennyországba), ahol ugyanolyan testben feltámadva talál rám, mint amilyen a földi volt. Túl sokáig hallgattuk a porból vétettünk pesszimista vigasztalóinak intelmeit, miközben nem törődtünk legyőzhetetlen lelkünkkel."

/JÉZUS, a szkíta - Szemerey István, 334. oldal

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html








2022. április 15., péntek

338. napi idézet: Mágia és dogma

"Minden mágikus tudomány a titok ismeretében gyökerezik. De ezt a profánnak átadni annyi, mint elveszteni. A beavatott tud, mer, hallgat. Gyakran szomorú, de sohasem elaljasodott és nyomorult; gyakran üldözött, de sohasem visszautasított és legyőzött. Tudja, hogy a beavatott útja sokszor a magány, szegénység és kálvária.
A mágikus beavatás első titka: hinni abban, hogy az ember tud, aztán cselekedni. A dolgos és szegény élet a praxisba való beavatásra oly kívánatos, hogy a legnagyobb mesterek még akkor is ragaszkodtak hozzá, amikor a világ minden gazdagsága fölött is rendelkezhettek volna.
Semmi sem veszedelmesebb, mint időtöltésnek tekinteni a mágiát vagy esti társaságok szórakoztatásának. Az ember nem játszhat büntetlenül az élet és halál misztériumával."

/Eliphas Lévi - A Nagy Mágia dogmája és rituáléja, borító szöveg

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html





2022. április 14., csütörtök

337. napi idézet: Tanulás

"A tanulás nem más, mint annak felfedezése, hogy valami lehetséges."

/Fritz Perls


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html




2022. április 13., szerda

336. napi idézet: Értékek

"A szenvedés és az öröm átélésének képessége nem csupán szükséges feltétele annak, hogy egy lénynek legyenek érdekei, hanem elégséges feltétele is - mert ha egy lénynek semmi más érdeke nincs is, a szenvedés elkerülése mindenképpen érdekében áll."

/Peter Singer

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html




2022. április 12., kedd

335. napi idézet: Ösztönök

"Lehetetlen figyelmen kívül hagynunk, hogy a kultúra milyen mértékben épül ösztönlemondásra."

/Sigmund Freud


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html





2022. április 11., hétfő

334. napi idézet: A tanár

"A legjobb tanár éppen az, ki lassanként feleslegessé teszi magát."

/George Orwell


Orwell... well, megannyi idézetet lehetne tőle behozni, de most ez fogott meg leginkább. Sajnálatos, hogy olyan rövid ideig élt és írt (1903-1950), de talán a legsajnálatosabb, hogy roppant sokan nem ismerik és értik az írásait mind a mai napig. 

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html






2022. április 10., vasárnap

333. napi idézet: Sakk

"Képzeljük el, hogy a "világ" állandóan mozgásban lévő tárgyak bonyolult elrendeződése, egyetlen hatalmas sakkjátszma, az istenek játsszák, s mi csak megfigyelhetjük a játék szabályait. E világméretű játszma szabályai: a fizika alapjai. Viszont ha az összes szabályt ismernénk is, akkor sem lennénk képesek megérteni, miért pont a megfigyelt sakkhúzásra került sor a játszmában - ez már túlságosan bonyolult, és értelmünk véges. A sakkozók jól tudják, hogy a szabályok megtanulása nem nehéz feladat, mégis gyakran nehéz a legjobb lépést kiválasztani, vagy megérteni, hogy egy játékos az adott helyzetben miért éppen azt húzza, amit húz. Mindez a természet nagy sakkjátszmájára sokkalta inkább érvényes."

/Richard Feynman 


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



2022. április 9., szombat

332. napi idézet: Fény-idő

"Sem a múltban, sem a jövőben nem szabad annyira elmerülnünk, hogy elszalasszuk a jelen történéseit. Olyan ez, mint amikor mindent megteszünk, hogy megkomponáljuk a tökéletes fotót, de közben agyban abszolút nem vagyunk jelen. A fényképek lényege, hogy felidézzék az emlékeket, de nekünk a fénykép készítésén kívül semmilyen más emlékünk nem lesz, mert kizárólag erre az egy műveletre koncentráltunk akkor. Ne tegyük ugyanezt az életünkkel. Igenis vegyük észre, mi történik itt és most. Ha nem így teszünk, elvesztegetjük a jövő tervezésére szánt időt, és nem fogunk emlékezni rá, amikor már a múltunkká vált." /Richard Templar

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html




331. napi idézet: Képes értelmezés

"Egy fénykép nem csupán kép (mint ahogy a festmény is kép), nem csupán a valóság értelmezése, hanem nyom is, a valóság közvetlen lenyomata, akár a lábnyom vagy a halotti maszk."

/Susan Sontag


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html




2022. április 7., csütörtök

330. napi idézet: Friss szemek

"Intelligensen társalogni a művészetről nem túlságosan nehéz, már csak azért sem, mert a kritikusok olyan sokféle értelemben használják a szavakat, hogy pontos jelentésük már nincs is. Százszorta nehezebb friss szemmel nézni egy képet, és vállalni a felfedező utat. De százszorta többet is ér. Felbecsülhetetlen kincseket hozhatunk magunkkal egy ilyen utazásról."

/Ernst Hans Gombrich


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


2022. április 6., szerda

329. napi idézet: Nagyobb távlatok

"A humorérzékkel bíró ember a maga és mások cselekedeteit nagyobb távlatból, szélesebb látókörrel nézi, és ezért mindig fonáknak érzi őket. A humorérzék lehűti a lelkesedést, megcsúfolja a reményt, megbocsátja a gyarlóságot, megvigasztal a kudarcért. Mérsékletet tanácsol."

/Thornton Niven Wilder

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


2022. április 5., kedd

328. napi idézet: Kincs

"A fejlett humorérzék - megfizethetetlen kincs. Nemcsak attól óv meg, veszélyesen komolyan végy ügyeket és embereket - beleértve önmagadat is -, de jelentősen hozzájárul, hogy tárgyilagosan ítélj meg dolgokat. Segít abban is, hogy higgadtan fogadj csapásokat, amelyek egyébként a kétségbeesésbe kergetnének."

/Percy H. Whiting

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

2022. április 4., hétfő

327. napi idézet: Bizalmatlanság

"A hitvány és sunyi ember ugyanis minden dologban bizalmatlan, mert a maga mértékével mér másokat."

Arisztotelész

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



2022. április 3., vasárnap

326. napi idézet: Felnőttség

"Azon a napon válik az ember igazán felnőtté, amelyiken először nevet magán tiszta szívből."

/Ethel Barrymore


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


2022. április 2., szombat

325. napi idézet: Banánok

"A politika az, amikor nyolc majom el akar osztani négy banánt" 

/Bödőcs Tibor

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



324. napi idézet: Humor-érzék

"Az embernek két lába és egyetlen humorérzéke van. Ha választani kell, jobb elveszíteni az egyik lábat." 

/Charles Lindner


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



Frank Herbert - Csillagkorbács (olvasónapló)

Egy olyan író könyvét olvasni, mint Frank Herbert különleges érzés. Nem csak azért, mert egy nagy név írta, ha nem mert már több, mint ötve...