2022. február 28., hétfő

292. napi idézet: A világ útvesztője és a szív paradicsoma

"Kevés volt itt a henyélő, mindnyájan foglalatoskodtak valamilyen munkával; ezek a munkák azonban, sosem hittem volna, gyermekjátéknál vagy legfeljebb haszontalan erőlködésnél nem voltak egyebek. Némelyek ugyan valóban szedegettek szemetet, és szét is osztották egymás közt; mások gerendákat meg köveket hempergettek ide-oda, aztán csigákkal felhúzták őket, és megint leeresztették; mások földet ástak, s amit így kiemeltek, egyik helyről a másikra hordták; a többiek pedig csengettyűkkel, kereplőkkel, tükrökkel, hólyagokkal meg egyéb ilyen semmiségekkel lopták idejüket, sőt olyanok is akadtak, akik a saját árnyékukkal játszadoztak, méricskélték, kergették, fogdosták. Mindezt pedig tették oly nagy erőlködéssel, hogy sokan már belebetegedtek, megizzadtak, egyesek még meg is szakadtak. És majdnem mindenütt voltak valamilyen hivatalnokok, akik e munkákat nagy buzgalommal irányították és ellenőrizték, míg mások nem kisebb buzgalommal engedelmeskedtek. Szólok ekkor csodálkozva: De hát az- e az ember rendeltetése, hogy Istentől kapott éles elméjét ily fölösleges hitvány dolgokra pazarolja?” Miért fölösleges?”, kérdi a tolmács. Hát nem látszik-e itt, mint egy tükörben, hogy íme, az emberek mindent leküzdenek elméjükkel? Az egyik ezt, a másik azt végzi.” De”, mondom én, valamennyien haszontalanságokat és emelkedettségükhöz méltatlan dolgokat csinálnak.” Ne okoskodj túlságosan”, veti ellen, hiszen még nem a mennyben vannak, hanem csupán itt a földön, és földi dolgokkal kell foglalatoskodniuk. De láthatod, mily rendben megy itt minden.” Én tehát ismét körülnézek, s látom, hogy kigondolni sem lehetett volna nagyobb rendetlenséget. Mihelyt ugyanis valaki belemélyedt munkájába, máris ott termett egy másik, és összegabalyította, amit végzett; ebből aztán szóváltás, veszekedés, verekedés keletkezett; csakhamar kibékültek, hogy rövid idő múltán megint civakodjanak. Néha többen is belefogtak ugyanabba a dologba, majd hirtelen abbahagyták mindannyian, és szétfutottak, ki-ki a maga orra után. Akik azonban a hivatalnokok meg a felügyelők hatalma alatt álltak, úgy-ahogy követték a parancsokat, mert kényszerítve voltak; de itt is sok hibát láttam. Némelyek kitörtek a sorból és elfutottak; mások perbe szálltak a sáfárokkal, mert nem akartak úgy dolgozni, ahogy ezek kívánták, parancsolóiknak még a botját is megragadták és kitépték kezükből; így aztán minden összevissza zavarodott. De mivel ők ezt rendnek nevezték, én már nem mertem szólni semmit."

/Johannes Amos Comenius: A világ útvesztője és a szív paradicsoma 

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html




291. napi idézet: Bent és kint

"Döbbenetes, hogy annyi kudarc után még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a miénk, és keresünk tovább - kívül. Az út bennünk van." (Biegelbauer Pál)

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html




2022. február 24., csütörtök

290. napi idézet: Több(?)ség

"Valahányszor a többség pártján találod magad, ideje megállnod és eltöprengened."

/Mark Twain

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



2022. február 23., szerda

289. napi idézet: Tanulmányok

"Soha nem engedtem, hogy az iskoláztatásom megzavarja a tanulmányaimat."

/Grant Allen

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


2022. február 22., kedd

288. napi idézet: Gyógyszer és egészség

"Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm - mert én is élni akarok." /Mark Twain

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

2022. február 21., hétfő

287. napi idézet: Só

"A zen hagyományból ismeretes az a történet, amelyben egy fiatalember olyan elviselhetetlenül szenved, hogy egyetlen nyugodt pillanata sincs. Ezért fölkeresi a mesterét, és a segítségét kéri. A mester azt javasolja, hogy tegyen egy pohár vízbe egy evőkanál durva sót, keverje el, és igya meg. A tanítvány úgy tesz, ahogy mondja. Persze a víz rettenetesen sós.
- És most - mutat a mester egy forrásra, amely a közelben bugyog elő a földből - önts egy kanál sót a forrásvízbe.
A tanítvány megteszi. A mester ekkor utasítja, hogy igyon egy pohárnyit a patakból, és a tanítvány észreveszi, hogy a só íze nem észlelhető.
- A probléma nem a sóval van - mondja a mester. - A probléma a tartállyal van. Növelned kell a tartály méretét." /
Daniel Gottlieb

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


2022. február 20., vasárnap

286. napi idézet: Felfedezés

"Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát." /Brian Tracy

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


2022. február 19., szombat

285. napi idézet: Megismerés

"A megismerés nem részekre bontást, nem magyarázatot jelent. Hanem látást."
Antoine de Saint-Exupery

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


284. napi idézet: Flow

„Az örömteli élet mindig egyedi alkotás, és nem lehet recept alapján megvalósítani.” 

/Csíkszentmihályi Mihály

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


2022. február 18., péntek

2022. február 16., szerda

282. napi idézet: Ki az erős?

"- Ki az erős? (...) - Az, aki egyedül barangol éjszaka. Pedig fél a sötétben. Az, aki farkas verme előtt várakozik. És reszket, mint a nyúl, hallva az üvöltést. Az, aki elbúcsúzik, aki letérdel, aki összesározza magát. Aki nyakig merül a zavaros folyóban. Aztán a kétségbeesés pillanatában kiterjeszti átfagyott kezét, hogy virágokkal díszítse a haját. Az ilyen ember erős." - Alkyoni Papadaki

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

281. napi idézet: Éjszakai őrség

"Nem az a célunk, hogy megsemmisítsük a Setéteket. Az a célunk, hogy fönntartsuk az egyensúlyt. A Setétek csak akkor tűnnek el, ha az emberek legyőzik magukban a Gonoszt. Vagy pedig mi tűnünk el, ha az embereknek jobban tetszik Setét, mint a Fény.

- Hibát követtél el.

Olga hangja furcsa volt, egyáltalán nem illett a külsejéhez. Puha, bársonyos, éneklő. A macska-alakváltók beszélnek így, nem pedig holmi madarak.

- Ja. Ezek szerint tudsz beszélni?

- Igen.

- Akkor eddig miért hallgattál?

- Eddig minden rendben volt."

Szergej Lukjanyenko - Éjszakai Őrség 49. oldal


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

2022. február 10., csütörtök

280. napi idézet: Mese

„Az egészen nagy versek, regények, tudós könyvek hangjában van valami egyszerű és gyermekes, mint a mesében. A nagy könyvek mindig mesekönyvek. Ilyen a Biblia, ilyen Tolsztoj, ilyen mindig minden igazi vers, örök történet. Mert az élet és a lélek alján a mese van, mely néha monda – ilyenkor népek írják -, néha hitvallás, mikor próféták írják, néha történet, mikor a nagy írók írják: de a hang és magatartás, mellyel ez írások a világhoz fordulnak, mindig a szűkszavú, ősi mese hangja és magatartása. Az emberiség várja a mesét, s a próféta, az író, a tudós csak e mesehangon közelítheti meg igazán és véglegesen az emberek lelkét. Mert minden író Keleten él kissé, a datolyafa alatt ül, s az emberiség köréje telepszik és kéri: “No, mesélj!”.” /Márai Sándor

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



2022. február 9., szerda

279. napi idézet: Alapkérdések

"Bármilyen hülye alapkérdésre bizonyítható a válasz."

/Todd Kashdan pszichológus

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



2022. február 8., kedd

278. napi idézet: Egy-edül

"Néha egyedül kell lennünk ahhoz, hogy a szó legteljesebb értelmében újra önmagunkra találjunk. Időre van szükségünk, hogy gondolkodjunk, eldolgozzuk az elvarratlan szálakat, felfedezzük a kuszaság mögötti értelmet, vagy egyszerűen csak szabadjára engedjük fantáziánkat." /Leo Buscaglia

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html




2022. február 7., hétfő

277. napi idézet: Lovecraft

"Az ember nincs egyedül a Földön az általa ismert dolgok között; az árnyékból néha különös formák bukkannak elő, hogy próbára tegyék a kishitűeket." /H. P. Lovecraft


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html




2022. február 6., vasárnap

276. napi idézet: Müller Péter

"Az utolsó ítélet jelképes vízióját csak az értheti meg, aki egész lelkét birtokába vette már, aki
önlelkének teremtő és pusztító kozmikus hatalmával, s a világdráma emberfeletti tragikumával tisztába jött. A Szentírás megértésének egyetlen kulcsa van: mindenki csakis olyan mélységig értheti meg, mint amilyen mélységig önismeretében eljutott." /Müller Péter – Lomb és gyökér

"Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál. Sok mindent variálhatsz. Elronthatod. Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz. Szólamokat megváltoztathatsz benne; oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön, (...) - de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen.
Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is: de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod: a TE DALOD SZÓL!"
/Müller Péter

"A szavak, mint ahogy mi magunk is, magasról jöttek. Föntről hoztuk őket magunkkal. ... A beszéd tulajdonképpen nem egyéb, mint hogy az anyagba zuhant ember lassan és küzdelmesen előhívja emlékezetéből azokat a szellemvilági élményeit, amelyeket a földi testével való azonosulása során „elfelejtett”. De ez nemcsak egyéni, ha nem egy-egy szellemcsoport kollektív emlékezetét is jelenti; egy nyelvből meg lehet ítélni, hogy az azt beszélők, hogy úgy mondjam, milyen „magasról” érkeztek, sőt egy nyelv leromlásából azt is, hogy a szellemcsoport földi léte során mennyire távolodott el ősi fényének emlékezetétől. /Müller Péter – Titkos Tanítások

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


2022. február 5., szombat

275. napi idézet: Felelősség

"Az ember szabadságra lévén ítélve, az egész világ súlyát a vállán viseli: felelős a világért és önmagáért, mint létezési módozatért."/ /Jean-Paul Charles Aymard Sartre


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html



2022. február 4., péntek

2022. február 3., csütörtök

273. napi idézet: Jézus és a ZEN

"A zen leginkább egyfajta lelkes világlátás, amelynek égisze alatt, mindenféle "isteni mentőmellény" nélkül, az ember teljesen sebezhető és nyitott lesz az élet előtt. Nem tesz kísérletet az élet alapvető bizonytalanságának és előreláthatatlan tényezőinek kiküszöbölésére, nem akarja megoldani a létezés rejtélyeit. Ez a kísérlet ugyanis nem csak kilátástalan, de egyenesen a lélek átka. Az élet nehézségein az ember nem azzal kerekedik felül, hogy erős szövetségesre (Istenre) lel, hanem azzal, hogy lelkileg képes mindig új szempontból látni a dolgokat, és így dallá alakítja át a rideg valóságot. A zen az élet költőivé varázsolása, az emberi lélek lendületes kifejezésre juttatása - ám a szervezett vallásokra általában jellemző külsőségek, merevség és felületesség nélkül. A zen hagyomány, amelyben nincs helye csordaszellemnek, a tömegbe való beleszürkülésnek. Mint minden művészeti ág, eredetiséget követel, hiszen a zen a szépség és az élet értelmének önmagunkban való felkutatásáról szól, a kérlelhetetlenül rögös, valós élet útviszonyai közepette." 

/Kenneth S. Leong: Jézus zen tanításai


Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

2022. február 2., szerda

2022. február 1., kedd

271. napi idézet: Sárkonyok és a Föld

"- A Sárkány? - firtatta Arthur elfúló lélegzettel. - Hol van?

- Mindenütt - mutatott körbe Merlin. - Minden ő.

A fák kérge a pikkelyei, a szél az üvöltése, teste a föld; kettéágazó, rettenetes nyelve úgy csap le ellenségeire, akár...

Kékesen ragyogó villám cikázott át a sötétségen.

- Ez az! Akár a villám! - fejezte be a varázsló.

- A Sárkány a Föld, és neked követned kell parancsait."

/Martin Clark Ashton: Excalibur

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html






Frank Herbert - Csillagkorbács (olvasónapló)

Egy olyan író könyvét olvasni, mint Frank Herbert különleges érzés. Nem csak azért, mert egy nagy név írta, ha nem mert már több, mint ötve...