2021. augusztus 1., vasárnap

97. napi idézet: Az újjászületés élménye - Thorwald Dethlefsen

"Ahhoz, hogy tudatosak legyünk, először fel kell ébrednünk. A legtöbb ember alszik, bár nem tud róla. Gépek, amelyek éjjel-nappal egy beléjük plántált programnak engedelmeskednek, mechanikusan, automatikusan – s azzal az elmebajjal vigasztalják magukat, hogy szabadok.

De aki alszik, az nem ismerheti fel, hogy alszik. Először fel kell ébrednie, csak akkor ismerheti fel, hogy aludt és a többiek is alszanak. Korunk egyik nagy mágusa és ezoterikusa, Gurgyijev azt mondja: „Ha lenne kétszáz tudatos ember, s ezek szükségesnek s egyben jogosnak tartanák, az egész életet megváltoztathatnák a földön. Vagy nincsenek ilyen sokan, vagy nem akarják, vagy talán még nem jött el az ideje, de az is lehet, hogy a többiek túlságosan is mélyen alszanak.”

Érdekes megfigyelni, milyen dühösen reagálnak az emberek, ha bebizonyítjuk nekik, hogy úgy működnek, mint az automaták. A hipnózis lehetővé teszi, hogy belenyúljunk a „normális” programba, s azt egy újjal helyettesítsük. Így például megtehetjük, hogy a hipnózisban egy tetszőleges cselekvést összekötünk egy bizonyos jellel, s utasításunkat poszthipnotikusan, tehát a hipnózis után játszatjuk le. Az érintett felébred, s a jelre, amelyben megállapodtunk a hipnózisban, a szintén a hipnózisban szuggerált programmal válaszol. Például így: „ha csettintek, Ön nem tudja megmozdítani a karját”, vagy „ha rágyújtok egy cigarettára, Ön azt látja, hogy a szobán keresztülmegy a Mikulás”, vagy „egy bizonyos szó hallatán minden jelenlévőt átölel”. Az ilyen kísérletekben semmi sem szab határt a fantáziának.

A poszthipnotikus parancsot a hipnózis során a tudattalanba plántáljuk be, s csak éber állapotban, egy bizonyos jelre hívjuk elő. Az érintett személy mindenkor teljesen automatikusan a szuggesztiónak megfelelően fog cselekedni, függetlenül attól, hogy illik-e a szituációhoz vagy logikus-e a cselekedete. Utasítást hajt végre, de képtelen ezt felismerni. Egyszerűen megtörténik vele. Ha azonban rákérdezünk,  miért csinálta ezt vagy azt, többnyire megpróbál logikusnak tűnő magyarázatot adni, s biztosít bennünket, hogy szabad akaratából tette, amit tett. Azt a folyamatot, amikor visszamenőleg megokolunk egy automatikusan kivitelezett cselekvést, „racionalizálásnak” nevezzük.

Bár ezek a kísérletek a nézők számára eleinte meglehetősen mulatságosak, hamarosan mégis felébresztik az agresszivitásukat. Alig kezdtünk hozzá, a nézők máris a hipnózis felelőtlenségéről, veszélyességéről vitatkoznak. Nemrégiben a német televízió adásában is láthattunk egy hipnózis-show-t hasonló kísérletekkel; ez is meglepően negatív reakciókat váltott ki a publikumból.

Ha röviden összefoglalom, az egészet átverésnek, csalásnak tartották. Voltak, akik a felelőtlenséget, a lehetséges veszélyeket hangsúlyoztatták. Ezek a reakciók véleményünk szerint azt takarják, hogy a nézők minden igyekezetükkel megpróbálják elterelni a figyelmüket arról a tartalomról, amely a bemutató mögött teljesen világosan kirajzolódott. Kísérleti úton bemutatták ugyanis, hogy az ember alapjában véve gép, amelyben a program tetszés szerint változtatható. Így pszichológiai értelemben az úgynevezett normális emberi magatartás semmiben sem különbözik a hipnotizált néző magatartásától, aki egy poszthipnotikus parancs következtében éber állapotban hastáncba kezd.

Ez a TV-show az emberi magatartás karikatúráját adta. Akit karikíroznak, az többnyire dühös. A többség azonban ahelyett hogy felismerné, hogy állandóan hipnózisszerű álomban leledzik, s e felismerés következményeként végre felébredne s életét tudatosítaná, inkább ragaszkodik régi illúzióihoz, és a szorongását a hipnotizőrre és a hipnózisra vetíti. Önmagukat látják a tükörben, s a tükröt szidalmazzák azért, amit látnak. A felébredés ezzel szemben mindenekelőtt azt jelenti, hogy megszabadulunk addigi fixációinktól, s minden területen alaposan átértékeljük magunkban a dolgokat."

/Az újjászületés élménye - Thorwald Dethlefsen

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Frank Herbert - Csillagkorbács (olvasónapló)

Egy olyan író könyvét olvasni, mint Frank Herbert különleges érzés. Nem csak azért, mert egy nagy név írta, ha nem mert már több, mint ötve...