2021. július 22., csütörtök

87. napi idézet: Az ember két élete - Wictor Charon

"A fizikai alvás végén a lélek visszafelé újra megteszi azt az utat, amit odafelé tett. A legmagasabb zónából vagy az asztrálsíkról indulva fokozatosan áthalad az összes régiókon, s útjában szembetalálkozik a már említett jelenségekkel.

  Amit ilyenkor lát, azt persze képtelen háromdimenziós gondolatvilágunk fogalmaira átfordítani, s így az egész élménysorozat tudat alatt marad. Ez úgy értendő, hogy tapasztalatai megmaradnak, de csak az altudatban. Az okkult iskoláztatás első stádiuma ennek megfelelően az álomvilág rendszerbe foglalása, azaz annak megszokása, hogy álmainkat figyelni kezdjük és az érdekesebb vagy szokatlanabb részleteket feljegyezzük. Még az is, aki rendszerint semmire sem emlékszik, meglepően sok részletet tud felhozni altudatából, ha nekiül és elemezni kezdi álmait. A fontos az, hogy egyetlen reggel se mulasszuk el - rögtön az ébredés után - átgondolni, mit álmodtunk, hol voltunk és mi történt velünk. Ezt az áttekintést még kissé erősíteni is lehet, ha egy-egy homályosabb részletnél megállunk, s altudatunknak parancsot adunk, hogy erre és erre a körülményre vissza akarunk emlékezni. Az altudat engedelmes médium, s a hozzá eljutó akarati parancsokat pontosan végrehajtja. Ilyen határozott felszólításra, amely a hipnotikus szuggesztió erejével hat, kikeresi és felszínre dobja a kívánt filmtekercset. 

  A szemlélődés gyakorlatát feltétlenül reggel, mégpedig az ébredéshez minél közelebb végezzük, mert később bezáródnak a feltudat felé vezető kapuk, s az altudat élménytartalmai nem képesek a szimpatikus idegrendszer biológiai áramain áttörni. 

   Sokat könnyít a helyzeten az, ha a gyakorlatok megkezdésekor, tehát este, álomra ébredésünk előtt parancsot adunk altudatunknak, hogy arra, amit álmodni fogunk, vissza akarunk emlékezni. Így az altudat a tudatküszöb felszínén fogja tartani élményeink nagyobbik részét, s ha rögtön ébredés után nekilátunk az analízisnek, minden lényeges elemre visszaemlékezünk. Természetesen ezzel a módszerrel sem tudunk majd mindent lefordítani hétköznapi fogalomnyelvre, mert - amint már jeleztük - a magasabb síkokon észlelhető legtöbb jelenség annyira elüt statikus képzeteinktől, hogy éppen szokatlanságuk miatt nem vesszük észre, vagy ha már észre is vettük, lehetetlen lesz a rögzítésük. 

   Ebben a nehéz az, hogy hozzá vagyunk szokva a statikus fogalmakban való gondolkodáshoz, míg az asztrálsík nyelve dinamikus fogalmakon alapul. A statikus fogalom annyit tesz, hogy az idea tartalmát képező tárgy mozdulatlan, vagy legalább egy határozott dologgal azonos, míg a dinamikus fogalom azt jelenti, hogy a tárgyak folyton mozognak, s átmehetnek az ellentétükbe is. 

   Az asztrálsík és az álomzóna tárgyai - mint tapasztalatból tudjuk - nem állandóak. Itt egyáltalán semmi nehézségbe nem ütközik az, hogy az előbb még meghatározott formát mutató objektum pillanatok alatt átalakuljon valami egészen mássá. Érthető, ha ilyen körülmények között nem könnyű felidézni emléküket, hiszen még azt is nehéz eldönteni, mik voltak az észlelt jelenségek speciális ismertetői, melyeknél fogva más álomrészletektől megkülönböztethetők. 

   A megkülönböztetés földi módja az asztrálsíkon általában hasznavehetetlen; ha az ott lejátszódó eseményekre vissza kívánunk emlékezni, azokat csak mint mozgó élőképeket tudjuk megjeleníteni. Mindazonáltal az említett akadályok ellenére, hamarosan otthonosak leszünk majd az asztrálsíkon, s a ránk nézve fontos részleteket teljes terjedelmükben át tudjuk tekinteni. (...)

   Az altudat dinamikus szimbólumokban és érzetekben gondolkodik, a főtudat viszont statikus fogalmakba öltöztet mindent. Ha e két perifériális működés között nem lenne híd, a lelki élet lehetetlenné válna. A magasabb megérzések, az intuíció, az emlékezés azáltal válik lehetővé, hogy az agyban olyan transzformáló állomás dolgozik, amely mindkét irányba közvetít képsorozatokat. Az altudat szimbolikus nyelvét és homályban lappangó érzeteit a főtudat csak úgy tudja felismerni, ha a közvetítő szerv azokat átalakítja főtudati áramokká, s az altudat is csak akkor hozzáférhető a felsőbbrendű én rendeletei számára, ha a mentális transzformátor a parancsokat emblémákká változtatja. 

   Más szóval: az emberi lélek két, egymástól egészen idegen világot zár össze, s ezek metszéspontjain tolmács működik, hogy a szomszédos államok közleményeit kölcsönös használatra lefordítsa. A szomszédok egymás nélkül a fizikai világban nem élhetnek meg. Itt a főtudat az erősebb, odaát az altudat mozog otthonosan. 

   A fent említett világos tudattal való meditáció olyasvalamit akar elérni, ami a normális élettani folyamatok rendjében soha nem jön magától létre. Ugyanis az alvás alatt kikapcsolódik a szimpatikus idegrendszer, s a paraszimpatikus idegrendszer veszi át a vezetést. Ez - amint látjuk - a főtudati tevékenység eltompulásával jár. Az irányított meditáció azonban azt kívánja, hogy egyik idegrendszer se kapcsolódjék ki, hanem mindkét szisztéma egyesült idegenergiái vegyenek részt a túlvilági utazásban. Csak így érhető el az észlelés olyan világossága, amely a jelenségek helyes értelmezéséhez szükséges."

/Az ember két élete - Wictor Charon 42.-45

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide: 

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html

Ez kicsit megszaladt, de rövidebbet nem akartam, nem tudtam kiragadni. A kis 82. oldalas könyv hasonló tömörségben operál minden fejezetében. Wictor Charon már csak ilyen, még azt sem mondanám, hogy egyetemi/tanári kézikönyv szinten fogalmazott... (mert akkor én sem érteném :D ), de teljes mértékben elvárja az olvasóitól, hogy figyeljenek, jegyzeteljenek az órákon és a házifeladatokat komolyan vegyék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Frank Herbert - Csillagkorbács (olvasónapló)

Egy olyan író könyvét olvasni, mint Frank Herbert különleges érzés. Nem csak azért, mert egy nagy név írta, ha nem mert már több, mint ötve...