"Egy régi távol-keleti elképzelés szerint azok lépnek a mágia útjára, akiket születésük előtt megharapott a sárkány. Erről az útról nincs letérés, mert a sárkány harapása soha nem gyógyul be. Nos minden jel szerint engem is megharapott ez a sorsosztó királyi szörnyeteg, akit nyugaton a pokol, keleten viszont az ég küldöttének tartanak..." 5. oldal
"Egyértelműen a sámándobra vezethető vissza a magyar népmesék táltos paripája, amelyet a hősnek parázzsal kell megetetnie ahhoz, hogy képessé váljon a repülésre. Ez a motívum ugyanis nyilvánvalóan a sámánszertartásnak azt az előkészítő mozzanatát idézi, amikor a sámán a parázs fölé tartja a dobját, amely a felszálló meleg levegő hatására kifeszül, és így válik alkalmassá arra, hogy hangjával elszakítsa gazdáját a földtől, és elrepítse a valóságfeletti régiókba. (...)
Bár kétségtelen, hogy a sámánok túlvilági utazásainak, mágikus repülésének legfontosabb kelléke, elősegítője a dob, gyakran előfordul, hogy a hátas szerepét mégis valamilyen más eszköz, a legtöbb esetben egy lovat jelképező bot tölti be. A burját sámánok egy faragott lófejben végződő díszes boton utaznak az alsó vagy a felső világba. Hasonló botot használnak a mongol, az enyec és a kizil sámánok, de még a magyar regősök is. A sámánok "vesszőparipáját" gyakran egy feláldozott ló vérével keltik életre. A ló alakú faragványok, lófejben végződő botok Jáván és Balin is gyakori kellékei az eksztatikus táncoknak. A batakoknál az ősök tiszteletére bemutatott lóáldozat során négy táncos lovat formázó bábun táncolja körül az áldozati oltárt. Az indiai garók szintén egy lófejű botot tartanak a lábuk között bizonyos rituális táncok során.
A sámán lovát, illetve vesszőparipáját sokfelé azonosnak tekintik a sámáni kozmológia központi elemével, a világ tengelyét alkotó világfával, amelyen a sámán könnyűszerrel eljuthat a természetfeletti régiókba. Egy evenki sámán a következőket mondta a világfát reprezentáló sámánfáról: "A mi hitünk szerint a révülő sámán lelke ezen a fán kúszik fel a legfelső lényhez, mert a szertartás alatt ez a fa megnő, és láthatatlanul felér az égig." A sámánfa vagy az annak megfelelő sámánlétra megmászása a sámánok beavatásában is jelentős szerepet játszik.
Ennek a világszerte elterjedt ősi rítusnak a nyomait őrzik azok a magyar népmesék, amelyek a "tetejetlen fa" iniciatikus jellegű megmászásáról szólnak. Hasonló koncepcióról tanúskodik a germán mitikus mozmológia világfájának elnevezése is. A Yggdraszilként emlegetett világkőris neve ugyanis azt jelenti: "Ygg lova". Ygg pedig nem más, mint Ódin, az ősgermán sámánok égi patrónusa, az istenné lett sámán, aki szintén a világfa révén nyerte el a beavatást. ("Függtem, tudom, a szélfútta faágon, kilenc éjen át, dárdával átverve...") Az Yggdraszil szó etimológiája tehát kétségtelenné teszi, hogy a germán mitológia világkőrise egyszerre sámánfa és hátasállat, amelyen fel lehet emelkedni, és el lehet jutni a természetfeletti régiókba."
/Egy mágus feljegyzései - Yliaster Daleth, 70-72. oldal
Még egy másik könyve van meg, a másik az édesvíz gondozásában. A következő utáni idézetekbe majd az kerül...
Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide:
https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése