"- Igaz az, hogy tudsz mágiázni? - kérdezte Gulta. - Hallottuk, amikor Néne azt mondta, hogy tudsz.
- Az ajtónál hallgatóztunk - tette hozzá Cern.
- Ti azt mondtátok, hogy nem tudok - jegyezte meg fölényesen Esk.
- Nos, tudsz vagy sem? - faggatta Gulta vörösödő arccal.
- Talán.
- Nem tudsz!
Esk lenézett a fiú arcába. Szerette a bátyjait, amikor ezt az eszébe idézte, egy afféle kötelességtudó módon, bár általában nadrágba bújtatott, fülsüketítő lármagyűjteményként emlékezett rájuk. Ám volt valami rettentően malacszerű és kellemetlen abban, ahogy Gulta fölmeredt rá, mintha Esk korábban személy szerint megsértette volna őt.
A lány érezte, hogy a teste bizseregni kezd, és a világ hirtelen nagyon élesnek és tiszta körvonalúnak látszott.
- De tudok - szögezte le.
Gulta a húgáról a botra nézett, s szeme összeszűkült. Gonoszul belerúgott.
- Vén sétapálca!
Úgy néz ki, gondolta a kislány, mint egy mérges kismalac.
Cern sikolyai először a hátsó ajtóhoz csalták Nénét és a szülöket, aztán rohanva jöttek a salakos ösvényen.
Esk az almafa elágazásában ücsörgött, álmodozó-merengő kifejezéssel arcán. Cern a fa mögé bújt, arca pusztán keret egy vörös, mandularezgető üvöltés körül.
Gulta meglehetősen meghökkenten ült ruhái halmán, amik többé nem illettek rá, és ormányát ráncolta.
Néne odalépdelt a fához, míg kampós orra egy magasságba nem került Eskével.
- Nem szabad embereket malaccá változtatni! - sziszegte. - Még a fiútestvéreket sem.
- Nem is én csináltam, magától történt. Különben is, el kell ismerned, hogy ez a test sokkal jobban illik hozzá - válaszolta Esk méltányosan.
- Mi folyik itt? - érdeklődött Kovács. - Hol van Gulta? Mit keres itt ez a disznó?
- Ez a disznó - közölte Néne - a fiad.
Esk mamája felől sóhaj szállt föl, miközben puhán összeesett hátrafelé, de Kovácsot valamivel kevésbé érte fölkészületlenül a dolog. Gultáról, aki sikeresen kibogozta magát ruháiból és most lelkesen turkált a korai hullott gyümölcsök közt, élesen egyetlen lányára nézett.
- Õ tette ezt?
- Igen. Vagy rajta keresztül tették - felelte Néne, gyanakvóan méregetve a botot.
- Ó! - Kovács az ötödik fiára tekintett. El kellett ismerje, hogy az új alak illik hozzá. Oda se nézve rásózott egyet a sikoltozó Cern fejének hátsó részére.
- Vissza tudja változtatni? - kérdezte. Néne megpördült, s dühös pillantással továbbította a kérdést Esknek, aki vállat vont.
- Nem hitte el, hogy tudok varázsolni - mutatta ki teljes lelki nyugalommal.
- Igen, nos, azt hiszem, hatásosan érveltél - fanyalgott Néne. - És most, kisnagysád, lesz szíves visszaváltoztatni! Ebben a szent pillanatban! Hallottad?
- Nem akarom. Goromba volt.
- Értem.
Esk dacosan lebámult. Néne szigorúan fölbámult. Akaratuk cintányérként csapott össze, s a levegőben
tapinthatóvá vált a feszültség. De Néne egy egész életet töltött makrancos lények engedelmességre kényszerítésével, és, noha Esk meglepően erős ellenfélnek bizonyult, nyilvánvaló volt, hogy a gyerek még ennek a bekezdésnek a vége előtt be fogja adni a derekát.
- Ó, rendben van - nyafogta a lány. - Nem is tudom, miért fáradozna bárki is azzal, hogy disznóvá változtassa, amikor magától is olyan jól megy neki.
Nem tudta, hogy honnan jött korábban a mágia, de abba az irányba fordította tudatát és javaslatot tett. Gulta újra színre lépett, csupaszon, szájában egy almával.
- Mi történt? - érdeklődött a fiú.
Néne odafordult Kovácshoz.
- Most már hiszel nekem? - acsarogta. - Tényleg azt gondolod, hogy a gyereknek le kéne itt telepedni és mindent elfelejteni a mágiáról? El tudod képzelni a szerencsétlen férjét, ha egyszer bekötik a fejét?
- De maga mindig azt állította, hogy lehetetlen a nőknek varázslóvá válni - vetette ellen Kovács. Valójában
rettentően imponált neki a dolog. Mállotviksz Nénéről sose hallották, hogy bárkit is bármivé változtatott volna.
- Most azzal ne törődj! - mondta Néne kissé lecsillapodva. - A lánynak képzésre van szüksége. Meg kell tanulja, hogyan uralkodjék fölötte. Az ég szerelmére, adj már valami ruhát arra a kölyökre!
- Gulta, öltözz föl és hagyd abba a pityergést! - utasította az apja, s visszafordult Nénéhez.
- Azt mondta, van valami oktató hely? - reszkírozta meg.
- A Láthatatlan Egyetem, igen. Varázslók képzésére.
- És maga tudja, hogy hol van?
- Igen - hazudta Néne, akinek földrajzi ismeretei egy kissé gyengébbek voltak, mint a szubatomi fizikára
vonatkozó tudása. Kovács a boszorkányról a lányára pillantott, aki duzzogott.
- És ők majd varázslót csinálnak belőle? - firtatta. Néne sóhajtott.
- Nem tudom, mit fognak csinálni belőle - ismerte be."
Idézet forrása: Terry Pratchett, Egyenjogú rítusok, 81. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése