"Előrántotta a kardját, és belehunyorított a sötétségbe. Az árnyékok szétváltak, és egy nagyon öreg asszony csoszogott el mellette kopott, rongyos ruhában, nagy kartondobozt vonszolva maga után. Az esetlenül billegett, miközben maga után húzta. A nő rá sem pillantott Rolandra.
A fiú leeresztette a kardot.
- Azt hittem, idelent szörnyetegek lesznek - mondta, miközben az öregasszony eltűnt a sötétségben.
- Abbiza - vágta rá Rabló Bandi komoran -, azok vannak. Gondolj valami szilárdra, érted?
- Valami szilárdra?
- Nem viccelek! Gondolj egy szép nagy hegyre, vagy egy kalapácsra! De akárhogyan is, ne kívánj, bánj meg vagy remélj semmit!
Roland becsukta a szemét, majd felnyúlt, hogy megérintse.
- Még mindig látok! Pedig csukva van a szemem!
- Abbiza! És csukott szemmel még többet fogsz látni. Nézz körül, ha mersz!
Roland csukott szemmel tett pár lépést előre, és körbenézett. Látszólag semmi sem változott. Talán csak valamivel komorabb lett minden. De utána meglátta - valami élénk narancssárgán felvillant, egy vonal a sötétben, ami megjelent, és el is tűnt.
- Ez meg mi volt? - kérdezte.
- Nem tuggyuk, minek nevezik magukat. Mi bogliknak híjjuk őket - felelte Bandi.
- Ezek fényvillanások?
- Aj, az messze volt - mondta Bandi. - Ha közelrül is látni akarsz egyet, ott áll melletted...
Roland megpördült.
- Aj, tudod, most elkövettél egy öreg hibát - jegyezte meg Bandi társalgási hangnemben. - Kinyitottad a szemed!
Roland lehunyta a szemét. A bogli arasznyira állt tőle. A fiú meg se rezzent. Nem kiáltott fel. Tudta, hogy több száz figli figyeli.
Először arra gondolt: ez egy csontváz. Amikor ismét megvillant, úgy nézett ki, mint egy madár, mint egy nyúlánk madár, például egy kócsag. Utána olyan lett, mint egy pálcikaember, amit egy gyerek rajzolt. Újra és újra felfirkantotta magát a sötétségre vékony, lángoló vonalakkal.
Firkantott magának egy szájat, majd egyetlen pillanatra előrehajolt, és felvillantotta több száz tűhegyes fogát. Utána eltűnt.
A figlik dünnyögni kezdtek.
- Abbiza, ügyes voltál - mondta Rabló Bandi. - A szájába meredtél, és nem tágítottál egy lépést se.
- Rabló úr, én túlságosan féltem ahhoz, hogy elszaladjak - dünnyögte Roland.
Rabló Bandi előrehajolt, amíg a szája egy vonalba nem került a fiú fülével.
- Aj - suttogta -, én ezt pontosan tudom! Nagyon sok emberbül lett már azért hős, mert túlságosan féltek ahhoz, hogy elszalaggyanak! De te nem csináltál be, és az is valami."
/Idézet forrása: Télkovács - Terry Pratchett, 318-319. oldal
Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide:
https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése