12. napi idézet - Sánta Őz, a sziú indián sámán - Richard Erdoes

"Most hát egészen magamra maradtam, itt a hegytetőn, négy teljes napra és négy éjszakára, étel-ital nélkül, amíg csak a sámán vissza nem jön értem. (...) A pipán kívül egy tökhéjból készült csörgőt is kaptam a sámántól. Negyven apró húscafat volt benne, nagyanyám vagdosta ki a karjából, borotvával. Láttam, ahogyan csinálta. Vállától a könyökéig csordogált a vér, óvatosan egy zsebkendőre rakosgatta le a bőrdarabkákat, vigyázott, nehogy egy is elvesszen belőlük. Az antropológusok esze megállt volna. Képzeld el, egy ilyen ősi szertartás, kőkés helyett borotvával! Nekem nem számított. Valaki, akit szeretek, szenved, saját magából, saját testéből áldoz fel egy részt, hogy nekem imádkozni segítsen, hogy bátorrá tegyen. Hogyan is félhetnék, amikor ennyien -élők és holtak- segítenek? (...)

Velem volt a vén Mellkas és három másik sámán is. Háttal a falnak szorulva igyekeztem távolabb húzódni a kunyhó közepén vörösen izzó kövektől. Amint Mellkas vizet locsolt rájuk, a felsistergő fehér gőz beburkolt, tele lett vele a tüdőm. Azt hittem, megöl a forróság, leégeti a szemhéjamat! Ekkor a gőzsistergés közepette egyszer csak meghallottam, hogy Mellkas énekel. Akkor mégsem lehet olyan a nagy baj. Nem kiáltottam fel: "Minden rokonom!" - akkor ugyanis Mellkasnak ki kellett volna nyitnia a kunyhó zárólapját, hogy hideg levegő jöhessen be - és erre büszke voltam. Hallottam, ahogyan a vén sámán értem imádkozik: - Ó, szent sziklák, fogadjuk fehér leheleteteket, a gőzt. Az élet lehete ez. Engedjétek, hogy ez az ifjú magába szívja. Tegyétek őt erőssé! (...) 

A hegy a látomásveremmel mindenek fölött volt. Lenéztem még a csillagokra is, és a hold ott volt, közvetlenül balra tőlem. Úgy látszott, hogy a föld és a csillagok alattam mozognak. Egy hang azt mondta: 

- Te itt most feláldozod magad, hogy sámán lehess. Ha eljön az ideje, sámán leszel. Más sámánokat fogsz tanítani. Mi vagyunk a madáremberek, a szárnyas lények, a sasok és a baglyok. Nemzet vagyunk, és te a testvérünk leszel. Soha nem fogsz megölni vagy bántani egyet sem közülünk. Mindig megértesz majd bennünket, ahányszor csak följössz ide a hegyre, hogy látomást keress. Megtanulod, amit a füvekről és gyökerekről tudni kell, és gyógyítani fogod az embereket. Semmit sem fogsz kérni tőlük cserébe. Az ember élete rövid. A tiédet tedd tartalmassá. Éreztem, hogy a hangok jót akarnak, és lassan elcsitult bennem a félelem. Időérzékem teljesen megszűnt. Nem tudtam, nappal van-e vagy éjszaka. Aludtam, mégis roppant éber voltam. Aztán megláttam egy alakot magam előtt. A sötétből és a verembe szivárgó, gomolygó ködből bontakozott ki. Láttam, hogy dédapám az, a mnígówózsúk agg főnöke, Táhcsá Húsdé, Sánta Őz, akit angolul Lame Deernek hívtak. Melléből, ott, ahol egy fehér katona golyója eltalálta, vér szivárgott. Megértettem: dédapám azt kívánja, hogy az ő nevét viseljem. Kívánsága kimondhatatlan örömmel töltöttel. 

Mi sziúk úgy tartjuk, hogy valahol belül van bennünk valami, ami igazgat bennünket, valami vagy valaki, mert szinte olyan, mintha egy másik személy lenne. Nághí-nak hívjuk—mások tán léleknek, szellemnek vagy az ember lényegének nevezik. Se látni, se tapintani, se ízlelni nem lehet, de akkor, ott a hegyen — csak akkor, egyetlenegyszer - tudtam, hogy ott van bennem. Aztán éreztem, hogy eláraszt az erő. Képtelen vagyok leírni, hogyan, de teljesen kitöltött. Most már biztosan tudtam, hogy wícsásá wákhá, szentember leszek. Megint sírni kezdtem, de most a boldogságtól."

Idézet forrása: John (Fire) Lame Deer and Richard Erdoes - Lame Deer, seeker of visions 

11-15. old.

Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide:

https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html