"Kevés volt itt a henyélő, mindnyájan foglalatoskodtak valamilyen munkával; ezek a munkák azonban, sosem hittem volna, gyermekjátéknál vagy legfeljebb haszontalan erőlködésnél nem voltak egyebek. Némelyek ugyan valóban szedegettek szemetet, és szét is osztották egymás közt; mások gerendákat meg köveket hempergettek ide-oda, aztán csigákkal felhúzták őket, és megint leeresztették; mások földet ástak, s amit így kiemeltek, egyik helyről a másikra hordták; a többiek pedig csengettyűkkel, kereplőkkel, tükrökkel, hólyagokkal meg egyéb ilyen semmiségekkel lopták idejüket, sőt olyanok is akadtak, akik a saját árnyékukkal játszadoztak, méricskélték, kergették, fogdosták. Mindezt pedig tették oly nagy erőlködéssel, hogy sokan már belebetegedtek, megizzadtak, egyesek még meg is szakadtak. És majdnem mindenütt voltak valamilyen hivatalnokok, akik e munkákat nagy buzgalommal irányították és ellenőrizték, míg mások nem kisebb buzgalommal engedelmeskedtek. Szólok ekkor csodálkozva: De hát az- e az ember rendeltetése, hogy Istentől kapott éles elméjét ily fölösleges hitvány dolgokra pazarolja?” Miért fölösleges?”, kérdi a tolmács. Hát nem látszik-e itt, mint egy tükörben, hogy íme, az emberek mindent leküzdenek elméjükkel? Az egyik ezt, a másik azt végzi.” De”, mondom én, valamennyien haszontalanságokat és emelkedettségükhöz méltatlan dolgokat csinálnak.” Ne okoskodj túlságosan”, veti ellen, hiszen még nem a mennyben vannak, hanem csupán itt a földön, és földi dolgokkal kell foglalatoskodniuk. De láthatod, mily rendben megy itt minden.” Én tehát ismét körülnézek, s látom, hogy kigondolni sem lehetett volna nagyobb rendetlenséget. Mihelyt ugyanis valaki belemélyedt munkájába, máris ott termett egy másik, és összegabalyította, amit végzett; ebből aztán szóváltás, veszekedés, verekedés keletkezett; csakhamar kibékültek, hogy rövid idő múltán megint civakodjanak. Néha többen is belefogtak ugyanabba a dologba, majd hirtelen abbahagyták mindannyian, és szétfutottak, ki-ki a maga orra után. Akik azonban a hivatalnokok meg a felügyelők hatalma alatt álltak, úgy-ahogy követték a parancsokat, mert kényszerítve voltak; de itt is sok hibát láttam. Némelyek kitörtek a sorból és elfutottak; mások perbe szálltak a sáfárokkal, mert nem akartak úgy dolgozni, ahogy ezek kívánták, parancsolóiknak még a botját is megragadták és kitépték kezükből; így aztán minden összevissza zavarodott. De mivel ők ezt rendnek nevezték, én már nem mertem szólni semmit."
/Johannes Amos Comenius: A világ útvesztője és a szív paradicsoma
Ha kíváncsi vagy, miért írom ezeket a bejegyzéseket, katt ide:
https://popkulturalis.blogspot.com/2021/04/idezetek-es-idezettek.html
